Keresés
Close this search box.

Real Madrid? Manchester United?

blank

A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid a negyedik, míg az Európa Ligában címvédő Manchester United a második győzelmére készül a Szkopjéban kedden sorra kerülő európai labdarúgó Szuperkupa-mérkőzésen.

A trófea 1973 óta íródó történetében a Real hatodszor érdekelt, és eddig háromszor nyert: 2002-ben a holland Feyenoordot, 2014-ben és tavaly pedig a Sevillát győzte le. Emellett kétszer veszített: 1998-ban és 2000-ben a Chelsea-től, illetve a Galatasaraytól kapott ki. A Manchester United 1991-ben legyőzte a Crvena zvezdát, 1999-ben viszont alulmaradt a Lazióval szemben, majd 2008-ban a szentpétervári Zenittől is vereséget szenvedett – áll az MTI előzetesében. Az átigazolási szezonban a Manchester United volt az aktívabb a két együttes közül: az Old Traffordra költözött többek között 50 millió fontért Romelo Lukaku és 35 millióért Nemanja Matic. A Real ezzel szemben egyetlen nagy szerzeményt sem jelentett be ezen a nyáron. A két csapat nemrég találkozott egymással egy kaliforniai felkészülési mérkőzésen, melyen 1-1-es döntetlen után büntetőkkel a United bizonyult jobbnak. A szkopjei lesz az UEFA által rendezett klubsorozatok első macedóniai döntője. A találkozó 20.45-kor kezdődik a II. Fülöp Nemzeti Stadionban.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top