Hivatalosan megnyitották csütörtökön a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot.
Hivatalosan megnyitották csütörtökön a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot.
A kormány 2012-ben döntött a sport- és rendezvénykomplexum befejezéséről. Az építést tavaly novemberben kezdték újra, és 5,9 milliárd forintból mostanra készült el a 4000 fős nagycsarnok, a szabadidős sportolókat váró sportcentrum, valamint a kétszintes mélygarázs.
Simicskó István sportért felelős államtitkár – aki egyben a kerület országgyűlési képviselője is – beszédében kijelentette: mivel a magyar sportolók a világversenyeken rengeteg érmet nyertek, és ezzel sok örömet okoztak a nemzetnek, ezért a kormányzat részéről meg kell hálálniuk, hogy nekik köszönhetően javult az ország imázsa és nemzetközi megítélése.
„A sportolóknak és a szurkolóknak adjuk tehát most át ezt a csarnokot” – mondta az államtitkár, majd emlékeztetett arra, hogy a 2500 négyzetméteres küzdőtérrel rendelkező létesítmény közel 20 sportágnak lesz az otthona. Beszélt arról is, hogy a Tüskecsarnok szomszédságában hamarosan elkészül egy 50 méteres versenyuszoda és egy állítható mélységű 25 méteres tanmedence is. „Ezzel nemcsak a XI. kerületben, hanem egész Dél-Budán jelentősen gazdagodnak a sportolási lehetőségek” – tette hozzá Simicskó István.
Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere úgy fogalmazott: mindig fájó pont volt a számára, hogy a kerületben akadt egy olyan létesítmény, amely több mint másfél évtizedig üresen állt, és nem tudta betölteni azt a szerepét, amire tervezték – tudósít az MTI. Hangsúlyozta, hogy a csarnok nemcsak a versenysportot fogja szolgálni, hanem az egyetemistáknak és a kerületi polgároknak is lehetőséget biztosít a sportolásra, sőt, színvonalas kulturális eseményeknek is otthont fog adni.
Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos elmondta, hogy először négy éve a jégkorongozók vetették fel neki, be kellene fejezni a Tüskecsarnok építését.
„Több mint húsz éve vár rá Magyarország, hogy ebből a korábbi szellemkastélyból tudjunk valamit építeni. A Tüskecsarnok sokáig a kudarc, a lemondás és e gyengeség szimbóluma volt, mostantól azonban a sporté, a kikapcsolódásé és az önfeledt szórakozásé lesz” – állapította meg a kormánybiztos, majd hozzátette, aláírt szerződéseik alapján sportrendezvényekből, koncertekből és konferenciákból már most 100 millió forintos bevételre számíthatnak.
„Ez ma Magyarország legösszetettebb és legmodernebb sportkomplexuma” – jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy az első rendezvény a szombati Kelet-Nyugat kosárlabda All Star gála lesz benne.
A megnyitón részt vett az első nem sportrendezvény, a Játékkészítő színielőadás producere, Illés Gabriella, valamint két szereplője, Koltai Róbert és Hajdu Steve is. Elmondták, hogy már két-három hete próbálnak, így tulajdonképpen ők vették először birtokukba a Tüskecsarnokot, ahol december végén tíz előadást fognak tartani, melyekből nyolcra a telt ház már most garantált.
Az ünnepség végén emlékplaketteket osztottak ki a csarnok megvalósításában elévülhetetlen szerepet betöltőknek, így többek között Lázár Antal és Rubik Ernő tervezőknek is.
Fotók: MTI
Szólj hozzá