Keresés
Close this search box.
matasz küzdősport szeminárium 2 előadók

Erősödött a híd a társadalom és a honvédség között – civilek és katonák példaértékű összetartása

A Gankaku Sportegyesület, valamint a MATASZ Budapest II. kerületi és Budapest III. kerületi szervezetei először rendeztek közös „hazafias sport eseményeket” Óbudán. Július 22-23-án Harcművészeti és Küzdősport Szemináriumon (gyógytornával kiegészítve), július 24-én honvédelmi és sportnapon vehettek részt az érdeklődők. A két eseményen, nem mindennapi kapcsolat alakult ki katonák és civilek között, melynek eredményeképpen gyermekek és felnőttek, küzdősportolók és lelkes megfigyelők egyaránt hasznosan tölthették szabadidejüket. Az esemény támogatója a Honvédelmi Sportszövetség volt.

MATASZ Harcművészeti és Küzdősport Szeminárium

A programban gyermek, kadét és felnőtt korosztálynak biztosítottak gyakorlási lehetőséget. A harcművészet és küzdősport iránt érdeklődők a Goju-ryu/Goju-kai Karate-do pusztakezes küzdőelemeivel ismerkedhettek meg egy tematikusan felépített oktatási program keretében. A képzés, a technikák alkalmazhatóságára fokuszált. Zárt és nyitottkezes ütések és csapások, könyök technikák, toló és csapódó rúgások gyakorlásából, dinamikus sztereotípiákon keresztül jutottak el a szabad küzdelemig. Az oktatás korosztályonként eltérő volt: míg a 14 éven aluli gyerekek inkább játékos küzdőgyakorlatokkal, a kadétok és felnőttek már védőfelszerelésben, szabályozott és kontrollált, folyamatos küzdelemben is tesztelhették a tanultakat. Ütéseik, rúgásaik erejét pontkesztyűn és pajzson mérték fel.

A technikák alkalmazhatóságát a MATASZ Honvédelmi és Sportnapon figyelhették meg a résztvevők, Dr. Zöllei Zoltán Közelharc-kézitusa előadásán. Bebizonyosodott, hogy a karate harcművészet és küzdősport kiválóan alkalmas gyermekek és kadétok alapozására, egy későbbi specifikus katonai közelharc képzésre. A gyermekeknek játék és küzdősport (formagyakorlat és WKF kumite), a kadétoknak (és felnőtteknek) harcművészeti és intenzívebb küzdősport képzés adja meg a szükséges alapokat. Az ebben a rendszerben nevelkedett felnőttek alkalmasak lesznek és dönthetnek, hogy katonai, rendészeti pályán mélyítik tovább ismereteiket, vagy a harcművészetekben – esetleg mindkettőben. A karate harcművészeti oldala sokat segít az egészséges sportolásban, a sérülések megelőzésében is, amit Bársony Zsuzsa gyógytornász kimagasló munkája is alátámasztott. A különböző karate formák gyakorlatai és a gyógytorna elemei sok esetben mutatnak hasonlóságot. Az esemény speciális programja volt, hogy a küzdősportok felé nem érdeklődő résztvevőknek is biztosítottak mozgási lehetőséget, gyógytornász irányításával.

Az ön-, a család valamint a haza védelméhez hozzátartozik az is, hogy bajbajutott embertársainknak segíteni tudjunk. Erről tartott előadást Szántó Mihály főtörzsőrmester, egészségügyi altiszt. Az átfogó ismeretanyag tartalmazta az elsősegélynyújtás alapjait, a krízishelyzetben szükséges figyelem és teendők ismereteit, használható és szükséges segédeszközök bemutatását.

A Honvédelmi és Sportnapot a vártnál is nagyobb érdeklődés övezte! Érkeztek résztvevők Budapestről, Piliscsabáról, Pilisvörösvárról, Pilisszentivánról, Pilisborosjenőről, Ürömről, Budakalászról, Szentendréről, de még Fótról is! Civilek és Katonák példaértékű összefogása valósult meg, melynek középpontjában az önvédelem, a bajtársiasság, az egészséges életmód és a hazafias érzelmek voltak!Együttműködő szervezetek: Óbudai Judo Klub, Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség, LINKUP VR E-Sport Egyesület, Gankaku Sportegyesület, MATASZ Budapest II. és III. kerületi Szervezetei

Előadók, akik a híd honvédségi pillérét erősítették: 

Dr. Zöllei Zoltán, nyá. alezredes, Közelharc-Kézitusa oktató
Szántó Mihály, főtörzsőrmester, egészségügyi altiszt, elsősegélynyújtás – helyes viselkedés katasztrófa és krízishelyzetben

Előadók, akik a társadalom oldali pillért erősítették:

  • Stéhl Gábor, 1. dan Judo (Óbudai Judo Klub)
  • Szabó János 5.dan, és Szabó Tünde 3.dan, Goju-kai Karate (Gankaku Sportegyesület)
  • Ozsvár András, Judo olimpikon, az Óbudai Judo Klub elnöke és vezetőedzője

A Katonai Kadét oktatási programot Dr. Zöllei Zoltán és Szabó János, a Than Károly Ökoiskola és Gimnázium önvédelem és kézitusa oktatói képviselték. Mindhárom napon, megfigyelőként jelen volt Sümegi Ferenc, MATASZ Országos Főkoordinátor. A program segítői példaértékű hozzáállásról tettek tanúbizonyságot – mindenki professzionálisan, az elvártnál is jobban teljesítette feladatait, aminek köszönhetően minden érdeklődő jól érezte magát. A különböző küzdősport bemutató edzések (karate, judo, közelharc) után a judo legendás alakja, Ozsvár András mester (egyben pedig az esemény házigazdája) bemutatta a hazánkban (és a világban is) egyedülálló „Sasaki Magyar Judo Múzeumot”, valamint előadást tartott a sportág történelméről. Később saját készítésű gulyáslevessel és pogácsával vendégelte meg a jelenlévőket.

Az önvédelem és közelharc szükséges velejárója az életmentés, a sérültek mentésének-ápolásának ismerete. Erről tartott eszközös bemutatóval egybekötött előadást Szántó Mihály főtörzsőrmester, eü. altiszt. Gyermekek és felnőttek is kipróbálhatták magukat a virtuális térben. Ahogy a karate oktatásban, itt is a korosztályoknak megfelelő feladatokkal várta az érdeklődőket Fábián Gábor és Nagy Gabriella (LINKUP VR E-Sport Egyesület). 

Példaértékű együttműködés alakult ki, aminek eredménye egy minden szempontból hasznos, mégis családias program lett! A Gankaku Sportegyesület és a kerületi MATASZ szervezetek már dolgoznak a soron következő eseményeken. 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top