Keresés
Close this search box.
szabados noémi

Szabados Noémi elveszítette vigaszági meccsét a birkózó Eb-n

A 68 kilogrammos kategóriában szereplő Szabados Noémi elveszítette vigaszági mérkőzését, ezzel kiesett a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.

A csütörtöki versenynap első mérkőzésén az FTC-KIMBA sportolója azzal a tudattal léphetett szőnyegre, hogy a török Nesrin Bas elleni meccse nem arról dönt, melyikük szerepekhet az esti bronzcsatán, hanem arról, hogy melyikük állhat dobogóra, ugyanis az őket szerdán egyaránt legyőző bolgár Juliana Janeva meccs nélkül nyerte elődöntőjét, a cseh Adela Hanzlickova vállsérülés miatt nem állt ki ellene.

A találkozó esélyese a török volt, és az első menetben egyértelműen irányította a találkozót, az összekapaszkodásoknál rendre övé volt a jó fogás, Szabados elsősorban azért küzdött, hogy ne csináljon akciót rajta a riválisa. A bírók a meccs képének megfelelően a magyart figyelmeztették kétszer is, a második után 30 másodperccel pedig Bas került 1-0-ás előnybe.

A második menet eleje semmiféle változást nem hozott a korábban látottakhoz képest, a török erősebbnek és meggyőzőbbnek tűnt, így Szabados ismét akciókényszerbe került, riválisa pedig félperccel később újabb ponttal gazdagodott. Ezt követően a magyar birkózónak mennie kellett előre, igyekezett többet mozogva, messzebbről indítani. Mindez akciót nem eredményezett, de legalább a törököt is figyelmeztették kétszer is. Szabados azonban nem tudott zárkózni, a török számára elindított 30 másodperc alatt ugyanis a magyar birkózó egy lábratámadással próbálkozott, amit Bas szépen védett, Szabados mögé ment (0-4), amivel eldöntötte a mérkőzést.

Vártuk, hogy meg fognak majd inteni, a terv pedig az volt, hogy a végén csinálok egy akciót, de sajnos nem jött össze. Nem jól volt kivitelezve az indításom, sajnálom. Dolgozunk tovább” – mondta az MTI-nek Szabados Noémi.

Orsós Sztálvira győzött, Szél Anna kikapott

Szabados Noémi (68 kg) veresége után felemásan folytatódott a csütörtök magyar szempontból a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon: Orsós Sztálvira magabiztos győzelemmel mutatkozott be, Szél Anna ugyanakkor tussal kikapott a nyolcaddöntőben.

Az idén honosított, orosz születésű, kétszeres Eb-győztes Orsós Sztálvira a 2021-es tokiói olimpia óta első világversenyén lép szőnyegre a horvát fővárosban, melyben eredeti súlycsoportjában, 53 kilogrammban szerepel. A bemutatkozó meccsét a német Anastasia Blayvasszal vívta, aki nem okozott számára problémát.

A találkozón az első pillanattól a magyar gyökerekkel rendelkező harmincéves birkózó irányított. Az első menetben szép levitellel került előnybe (2-0), amire riválisa egy kitolással válaszolt (2-1), de még a szünet előtt Orsós újra mögé került (4-1) és megnyugtató előnnyel mehetett pihenni. A második menetben nem kellett izgulni Orsós Sztálviráért, végig kontrolálta a három percet, ráadásul egy újabb levitellel (6-1) fölényessé tette sikerét és bejutott a negyeddöntőbe.

Vele egy időben birkózott az 57 kilósok kategóriájában a friss U23-as Európa-bajnok Szél Anna a szintén német Elena Bruggerrel.

A két, elsősorban kontrákra építő birkózó mérkőzésén kapaszkodásból, karkivételből indított meddő támadások jellemezték a küzdelmet. Az első menetben a németet figyelmeztették passzivitásért és Szél került 1-0-s előnybe, majd a második első percében Szél kapta a figyelmeztetést, azután akcióképtelensége miatt a németé lett egy pont (1-1). A később szerzett pont azt jelentette, hogy Szélnek kellett mennie a hajrában a fordításért, és bár mindent megpróbált, előbb lábra támadott, majd kapaszkodásból próbált dobni, de nem járt sikerrel, sőt, a szaltókísérletéből a hátára esett és tussal kikapott.

Szél Anna így már csak a vigaszági folytatásban bízhat.

(Forrás: MTI, nyitókép: Szabados Noémi (kékben) a török Nesrin Bas ellen küzd a női birkózók 68 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkőzésén a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon 2023. április 20-án. MTI/Illyés Tibor)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top