Keresés
Close this search box.

Úszás – Lemondott Kiss László!

blank

Lemondott tisztségéről csütörtökön Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya!

A szakvezető döntéséről telefonon tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.
Az elhatározásra a szerdán történtek késztették, miután megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka sajtótájékoztatóján – indokolta lépését Kiss László. „Én jóindulattal voltam irántuk, semmit sem követtem el sem Hosszúékkal szemben, sem a magyar úszás ellen, hogy ilyen elbánást érdemeljek, mint amilyenben a médiaeseményen részem volt” – jelentette ki.
A szerdai sajtótájékoztató végén Kiss László szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban bírálatokat megfogalmazó Hosszú Katinkával, ám a világ- és Európa-bajnoknő faképnél hagyta a hozzá igyekvő szakvezetőt anélkül, hogy szóba állt volna vele.
„Méltatlan ez az egész” – nyilatkozta a szakember. „Korábban négy olimpiáról is aranyéremmel térhettem haza úszóink jóvoltából, s azt kívánom, hogy Hosszú Katinkáék is éljék át ezt a boldogságot a riói olimpián, amelyen én már nem leszek ott, mert ezennel lemondok kapitányi tisztemről” – közölte Kiss László.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top