
Dakar Rally
Szalay levonta a tanulságokat
Szalay Balázs huszonöt éve indult az első Dakarján, s bár a jubileumi verseny nem úgy sikerült, ahogy tervezte, sajnos a sorozatos problémák és technikai gondok …
„Nem tudjuk folytatni…”
Rettenetesen nehéz – igaz, abszolút logikus – döntést hozott az Opel Dakar Team párosa: nem folytatja a 2021-es Dakar ralit. A Szalay Balázs, Bunkoczi László …
Szalayék elkezdték a Dakar-felkészülést!
„A mai nappal elkezdjük a felkészülést a Dakarra” – nyilatkozta csütörtökön Szalay Balázs, majd hogy nyomatékot adjon a kijelentésének, gázt adott. A hajmáskéri kanyarokat és …
A mi kis falunk Gyurijának Dakar-kalandja
Szalay Balázs nem túl gyakran adja ki a kezéből a volánt – még az utcán sem, nemhogy a versenypályán, most azonban kivételt tett. A mi …
Barátságtalan sziklák
Szalay Balázs és Bunkoczi László szerdán megjárta a hadak útját a Dakaron, s még az sem vigasztalta túlságosan, hogy a világsztárok közül is nagyon sokan …
Agyagpiramis, bárzongora, ünnepélyes rajt
Az utolsó nyugodt nap. Legalábbis egy ideig. A Dakar-mezőny nagy része – az, amelyik már az előző napon átesett a kötelező adminisztratív és technikai ellenőrzésen …
Homok, homok, homok…
Csak homok és dűne lesz terítéken a 41. Dakar ralin, amelyen 534 versenyző és 334 jármű áll rajthoz, köztük egyetlen magyar autós egységként a Szalay …
Dakar-győzelemre hajt a magyar Ural
Az Ural márkanév hallatán mindenki inkább asszociált a végtelen orosz utak elnyűhetetlen igáslovára, mint egy csúcstechnikát képviselő versenygépre. Eddig. Most ugyanis a Hungarian Ural Next …