Április 25-én reggel 7 órakor Balatonfüredről rajtol el Erős Tibor ultrafutó, hogy teljesítse élete eddigi legnagyobb kihívását: az NN Ultrabalaton keretében első ízben megrendezésre kerülő különleges #Projekt422 verseny során kétszer futja körbe a Balatont – összesen 422 kilométert egyéniben. Az ultrafutás számára nem csupán sport, hanem egy eszköz arra, hogy inspiráljon és számára fontos ügyek mellé álljon – így idén jótékonysági missziója keretében tűzte ki céljaként, hogy 4.220.000 forintot gyűjtsön a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány számára.
A többszörös magyar bajnok, a legendás görög Spartathlon legjobb magyar időeredményének birtokosa, valamint az Ultrabalaton egyéni győztese nem csupán sportteljesítményeivel tűnik ki, hanem azzal is, hogy a futást egyfajta küldetésként éli meg.
Idén a #Projekt422 futása egy jótékonysági misszió is egyben: Tibor a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkáját támogatja. Tibor azért választotta a Kék Vonalat, mert személyes tapasztalatai alapján tudja, mekkora feladat a mentális nehézségeink leküzdése. A futás segített neki saját kihívásaival megbirkózni, és most szeretne egy olyan ügy mellé állni, amivel mások számára is elérhetővé teheti a segítséget. Emellett, mióta apa lett, különösen fontosnak tartja a gyermekek támogatását és védelmét. Az alapítvány célja, hogy lelki támogatást nyújtson és szükség esetén konkrét segítséget szervezzen a nehézséggel küzdő gyerekeknek. A célként kitűzött 4.220.000 forint a Kék Vonal éjjel-nappal és ingyenesen elérhető lelkisegély-szolgáltatásának fenntartását támogatja és hozzájárul, hogy még több bajban lévő gyermek kapjon segítséget.
„Ez a 422 kilométer nemcsak a fizikai határok feszegetéséről szól, hanem arról is, hogy közösen tehetünk a gyermekek biztonságosabb, támogatóbb jövőért – minden egyes kilométerrel és adománnyal közelebb kerülünk ehhez a célhoz” – emelte ki Erős Tibor.
Támogasd Te is Tibor futását, és a Kék Vonal munkáját!
A közösségi adománygyűjtés a #Projekt422 kampány keretében elérhető online a Kék Vonal honlapján, ahol bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez és hozzájárulhat a gyermekek biztonságos jövőjéhez.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány éjjel-nappal, anonim módon, ingyenesen várja a lelki nehézségekkel küzdő gyerekek és 24 év alatti fiatalok megkeresését a 116 111-es telefonszámon vagy írásban a kek-vonal.hu oldalon. A gyerekekért aggódó felnőttek a 116 000-s számot tárcsázva konzultálhatnak a vonal ügyelőivel.
Szólj hozzá