Keresés
Close this search box.
Harmadfokon is felmentette a bíróság Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit

Harmadfokon is felmentette a bíróság Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit

Harmadfokon, jogerősen is felmentette a Győri Ítélőtábla Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit a bűncselekmény vádja alól, így lezárult a négy éve tartó pereskedés a Fertő tavi fecskementő akció miatt. A Nemzet Színészének és az aktivistáknak azért kellett évek óta bíróságra járniuk, mert a hazánkból lassan már eltűnő füsti fecskék védelmében léptek fel, leszedve a fészkeikre való visszatérésüket megakadályozó „madárvédő hálót”.

A Fertő tó természeti értékeit védő aktivisták 2021-ben figyelemfelkeltő és fecskementő akciójuk során egy lebontásra ítélt Fertő tavi cölöpházról levágták a madárhálót, hogy az Afrikából hazaérkező füsti fecskék visszatérhessenek korábbi fészkeikre és tojást rakhassanak. Ebben az esetben a házat már nem lehetett volna elbontani, mert a tojásos fészkek tönkretétele bűncselekménynek minősült volna.

Az Ítélőtábla helybenhagyta a másodfokú felmentő ítéletet, mely szerint a Greenpeace aktivisták magatartása nem volt veszélyes a társadalomra. A bíróság érvelése szerint a természeti értékeink közös tulajdonunk, melyeknek a védelme fontosabb volt a fecskeháló védelménél. Az érvelésben a bíró azt is hozzátette természeti értékeink védelme mindannyiunk feladata.

Udvaros Dorottya a Greenpeace-hez hasonlóan boldogan üdvözölte az Ítélőtábla döntését. Korábban, a másodfokú ítélet után így nyilatkozott a Nemzet Színésze a perről: „Egy percig sem éreztem bűnösnek magam, sőt! Büszke vagyok arra, amit cselekedtem. Az egyre nagyobb válságban lévő természetet védtem, nagyon boldog vagyok, hogy végre a bíróság is kimondta ezt. Hiába minősítették korábban tettünket bűncselekménynek, semmilyen bírósági ítélet nem változtatna azon a meggyőződésemen, hogy amit tettünk, az a társadalom számára hasznos volt, és nem veszélyes.”

Sok fontos csatát nyertünk már a Fertő élővilágának megmentéséért, az értelmetlen óriásberuházás megállításáért folytatott harcunkban, de nagyon örülök, hogy végre a hazai természetvédelem egyik legabszurdabb perében is az aktivistáinkat felmentő jogerős ítélet született. Örülök, hogy nem kell tovább emiatt az ügy miatt bíróságra járnunk, mert hiába hívták volna bűncselekménynek fecskementő akciónkat, a Greenpeace aktivistáit semmilyen eljárással nem lehetett volna eltántorítani attól, hogy továbbra is minden tőlük telhetőt megtegyenek a természet, hazánk élővilágának védelme érdekében” – nyilatkozta dr. Rodics Katalin, a Greenpeace biodiverzitás-szakértője.

Idén júliusban Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője, a tó és környezete fejlesztésének miniszteri biztosa azt nyilatkozta, hogy „a Fertő tavi fejlesztés folytatását illetően társadalmi konszenzuson alapuló újratervezésre van szükség. A korábbi tervekhez képest egy kisebb volumenű beruházás megvalósulása várható ütemezett formában”. A helyiek és a Greenpeace által a kezdetektől kritizált, természetpusztító beruházás korábbi terveire már 13 milliárd forintot költött el a magyar állam.

Nem ez az egyetlen jogi siker, amit a Greenpeace elért a Fertő ügyében. Korábban a Kúria is a zöldszervezetnek adott igazat, amikor jogszabályokra hivatkozva támadták meg a Fertő tóra tervezett természetpusztító beruházás környezetvédelmi működési engedélyét. Ezt az ítéletet nagy győzelemként ünnepelték a zöldek, mert ez szerintük nemcsak ebben az esetben, hanem más természetvédelmi ügyben is mérvadó lehet.

Nyitókép: Járdány Bence / Greenpeace

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top