Anette Olzon 2007-ben vált világhírűvé, amikor is a Nightwish szimfonikus metal együtteshez csatlakozott – a finn banda és a svéd énekesnő közös munkája egészen 2012-ig tartott, amikor ugyanis elváltak útjaik. Azóta Anette élete gyökeres változást vett, s habár még mindig az élete részét képezi a zene, a jövőjét az egészségügyben képzeli el – ennek megfelelően pedig tudatosan él, mindennapjai részét képezi az egészséges életmód és a sport.
Anette gyerekkora óta énekel, illetve édesanyja hatására nyolc éven át oboázott is, mindemellett a göteborgi balettiskola növendéke volt, amit sikeresen el is végzett. Ebből adódóan a sport mindig is az élete részét képezte, azonban gyökeres változást hozott számára a 2001-ben megszületett első gyermeke. „Miután Seth a világra jött, azután kezdtem el egyre többet edzeni, és igazából ekkor szerettem meg igazán a sportolást. Egy éve pedig teljesen mellőzöm a cukrot az étrendemből, azóta pedig sokkal jobban és egészségesebbnek érzem magam, mindemellett a két kedvenc edzésmódszeremnek, a CrossFittnek és a funkcionális tréningnek is rendszeresen hódolok. Szeretem, ha az edzések során az egész testem mozog és kemény, intenzív munkának van kitéve, így a CrossFit számomra tökéletes. Habár fontos számomra, hogy jól nézzek ki és erős, formás legyek, de ebben az a tudat is szerepet játszik, hogy gondját kell viselnem a gyermekeimnek és hosszú, egészséges életet szeretnék élni.” Anettet egyébként februárban brutális rablótámadás érte. Éppen hazafelé tartott a svédországi Helsingborgban, amikor egy drogos lány leütötte és kirabolta – az eset után a svéd énekesnőt kórházba szállították. Habár a történtek hatására nem mélyedt el a küzdősportokban, magazinunk kérdésére elárulta: egy barátja megtanított neki egy-két fogást, hogy legközelebb meg tudja majd védeni magát. A tárgyalások egyébként januárban kezdődnek el, s Anette reméli, hogy az elkövető megkapja majd méltó büntetését.
Habár Anette mindennapjainak részét képezi a sport és a mozgás – amit Instagram-oldalán is szinte naponta bizonyít – tisztában van azzal, hogy hiába a rengeteg testmozgás, ha az ember nem étkezik megfelelően. „A sport mellett az egészséges étkezésre is odafigyelek, minden nap eszek tonhalat, rizst és kukoricát – amiket egyébként imádok! Mindemellett a munkahelyen is könnyen el lehet ezeket fogyasztani, így nem csak egészséges, hanem praktikus is. Néhanapján egyébként megengedek magamnak egy kis sushit, illetve imádom a jól elkészített marhát zöldségkörettel. Karácsonykor próbálom majd egy kicsit elengedni magam és falatozni, de a nagyon egészségtelen ételektől természetesen ilyenkor is igyekszem magam távol tartani” – nyilatkozta magazinunknak Anette, aki elmondta, hogy legidősebb fia örökölte tőle a testmozgás iránti szeretetet, hiszen Seth heti négyszer jár futballedzésekre, azonban másik két gyermeke még nem sportol komolyabban, mivel Nemo még csak 6, Mio pedig három éves. „De szeretnek a házban körbe-körbe rohangálni” – tette hozzá viccesen.
A svéd énekesnő miután kivált a Nightwish-ből új célokat tűzött ki maga elé: újra beült az iskolapadba, s ápolónő szeretne lenni. „A Nightwish után úgy döntöttem, hogy új irányba terelem az életem és elkezdek újra tanulni. Már csak egy évem van hátra, de őszintén szólva hatalmas kihívás felnőttként visszaülni az iskolapadba” – nyilatkozta nekünk Anette, aki kicsit a jövőbeli terveiről is mesélt. „Bába szeretnék lenni. Szeretem a gyerekeket és szeretnék másoknak segíteni. Habár a színpadra már visszatérni nem fogok, de jelenleg is egy zenei projekten dolgozom, amit majd szeretnék párhuzamosan vinni az ápolónői/bába karrieremmel.”
Szólj hozzá