Azon sportolók tudnak sikeresen versenyezni, edzeni, akiknél van egy úgynevezett kontrolált agresszió. A düh energiát ad, a szomorúsággal szemben, utóbbi inkább elveszi azt.
Én most dühös vagyok és energikus, szeretnék valamit tenni a dühöm tárgya ellen. Még nem tudom, mi a megoldás, de ha írok róla, akkor magamnak is, és remélhetőleg az olvasóknak is tudok támogatást adni. Dühös vagyok, mert a segítő szakma, mint olyan, kezd nem színes, hanem felhígult lenni, és sajnos ez nagy kárt okoz azoknak, akik segítségre szorulva, és egy általuk „olyan szimpi”-nek vélt szakemberhez fordulnak. A szakember kifejezés itt máris egy nagy kérdőjelet érdemel az én értelmezésemben.
A napokban kezdtem el dolgozni egy sérülésből visszatérni akaró sportolóval, aki arról beszélt az első alkalommal, hogy ő már járt coachnál, de valamiért nem jött át az a sok tanács, amit adott neki. (Tessék? Sok tanács? A coach nem direkt tanácsadó!) Ez a személy gyógymasszőr, táplálkozási tanácsadó és coach titulussal hirdeti magát az interneten. Mint kiderült, életében egy órát sem tanult a coachingról, csak olyan jól hangzik és miért ne alapon kinevezte magát coachnak. (A düh barométerem ezen sorok írásakor már eléri a maximumot.) Vagy ott vannak azok a rontás, vagy mit tudom én mit leszedő csodabogarak, akik elnevezik magukat párkapcsolati coachnak (igen, megtehetik). Kedvencem még az úgynevezett „gazdi coach” (kutyatréner, aki segíti a gazdákat felelősen kutyát tartani, de soha nem tanulta a coachingot).
A tanulás, igen, az a fránya tanulás… Miért tanuljon róla, ha anélkül is vannak fizető ügyfelei, akik bíznak a tudásában, tapasztalatában? (Ezt személy szerint nekem mondta egy „kollégám”, aki sport coachként dolgozik úgy, hogy elvégzett egy pár hónapos erőnléti edző tanfolyamot és vannak ügyfelei, akiknek állítólag tud segíteni. De miben?)
Miért vagyok dühös? Mert ezek a coachnak kikiáltott emberek fel sem fogják, mekkora kárt tudnak okozni és dühös vagyok valahol a rendszerre is, amely megengedi, hogy bárki coachnak nevezze magát és ezzel akkora kárt okoznak a hozzájuk fordulóknak, mint az a bizonyos Mekk Elek a mesében (én az a korosztály vagyok, aki nézte a kókler kecske történetét, aki ezermesternek adta ki magát, közben meg semmihez sem értett, ezzel kárt okozva a megbízóinak).
Amikor tanulni kezdtem a coachingot – akkor még nem felsőoktatási keretek között – az első órák után beindult ám nálam is a „mekkelekes” hozzáállás, azon agyaltam, hogy melyik sportegyesületnek hogyan tudok segíteni. A bátrak és a mit sem tudók optimizmusával kerestem fel ezeket az egyesületeket és sport szervezeteket, akik általában azért hajtottak el, mert nekik vannak edzőik, a coach meg ugye edző (téves, mert csak az angol elnevezés ugyanaz, de mi, sport coachok nem vagyunk edzők). Mindezt a sok megkeresést akkor bátorkodtam megtenni, amikor még javában suliba jártam és a szakmai tudásom a nullától picit több volt. Ezért meg is értem a sok-sok jószándékút, akik coachnak nevezik magukat. Minél kevesebbet tudsz egy adott témával kapcsolatban, annál bátrabb vagy hozzáértőnek titulálni magadat.
Hosszú évek önismereti munkája, majd az egyetemi és sok-sok extra képzés, szakirodalom után, a hátizsákomban száznál több coaching folyamattal most értem meg oda, hogy ki merjek állni a coaching hivatás mellett és kikérjem minden képzett coach kolléga nevében is, hogy a kóklerek is coachnak nevezzék magukat.
Mit jelent a coaching?
Az ICF (Nemzetközi Coach Szövetség) definíciója így szól:
„coaching az ügyféllel való partneri együttműködés, olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is.”
A coaching egyedi szolgáltatás, és elkülönül a terápiától, tanácsadástól, mentoringtól és a tréningtől egyaránt. Akik résztvevői lesznek egy coaching folyamatnak, megtapasztalhatják annak élményét, hogy:
- másképp látják majd személyes kihívásaikat és lehetőségeiket,
- megerősödik gondolkodásuk és döntéshozó képességük,
- fejlődik személyes hatékonyságuk,
- nő az önbizalmuk, és
- közelebb kerülnek munkájuk és élet-szerepük beteljesítéséhez.
Szeretném megemlíteni, hogy egy úgynevezett kuruzslótörvényként emlegetett törvényjavaslat pont azt akarta szabályozni, hogy csak a megfelelő képességgel és tapasztalattal bírók dolgozhassanak a segítő szakmában. Ezt a törvényt az Alkotmánybíróság alaptörvény ellenesnek ítélte, mert olyan homályos lett a törvény szövege, amiért több ezer szakembernek került veszélybe a munkája, sőt, még büntetőeljárás is indulhatott volna ellenük. Jelenleg nincs olyan törvény, ami meghatározná, hogy ki nevezheti magát coachnak, ezért történhet meg az, hogy a tapasztalt, sikeres sportoló meg meri tenni, hogy sport coachnak nevezve magát, a hozzá forduló atlétának pedig nem csak abban segít, hogy a futó technikája, tempója fejlődjön, hanem egy „spéci” életviteli, párkapcsolati, motivációs…stb. témában is foglalkozik az ügyfelével, mindezért pedig nem kis összeget kér el, az ügyfél pedig teljesen összezavarodva keres meg engem, hogy „javítsam ki” benne azokat az elakadásokat, amit az előző coach okozott.
Mindenki el tudja dönteni, kihez fordul segítségért, sok múlik a szimpátián, a csábító honlapokon, viszont érdemes több szakembert is felkeresni, mielőtt elkezdődik a munka. Javaslom, hogy igenis el kell kérni a végzettséget igazoló bizonyítványokat (tőlem senki nem kérte még el) a segítőtől. A számlaadási kötelezettség a segítőre is vonatkozik.
Most, hogy ezeket leírtam, kiventilláltam magamból azt a bizonyos dühöt, amit az írásom elején említettem, remélem, sikerült egy kis rendet tennem a coaching jelentésével kapcsolatban.
Egyéni, csoportos coaching üléseimen szeretettel látlak akár online is.
Kelemenné Szilágyi Noémi
Egyetemi okleveles sport coach, life coach és önismereti tréner
Facebook: I HELP U COACHING
Szólj hozzá