Keresés
Close this search box.

Egészségmegőrző szolgáltatásokkal segítik a sportolókat

blank

Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), azaz a Sportkórház megállapodást kötött a Nemzeti Versenysport Szövetséggel (NVESZ) – az együttműködési szerződést a szövetség részéről Dr. Mészáros János elnök, a kórház képviseletében Dr. Soós Ágnes főigazgató főorvos látta el kézjegyével.

A megállapodás értelmében a két intézmény több területen is együttműködik egymással annak érdekében, hogy a magyar felnőtt és utánpótlás-válogatott sportolók térítésmentesen vehessenek igénybe kötelező, valamint ajánlott, a minél hatékonyabb sportteljesítmény elérése érdekében hasznos egészségmegőrző szolgáltatásokat.

A NVESZ a legmagasabb szintű ellátást szeretné a válogatott sportolók részére biztosítani, a hagyományos egészségügyi ellátáson túl sportegészségügyi, sporthoz kapcsolódó speciális egészségügyi ellátások területén is – írja közleményében az OSEI. A megállapodás értelmében az OSEI által működtetett komplex sportegészségügyi rendszer adta lehetőségeket válogatott és utánpótlás válogatott sportolók, edzőik, felkészítőik és segítőik rendelkezésére bocsátják, térítésmentesen vehetik igénybe az emelt szintű, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlásának megfelelően összeállított szűrővizsgálatokat, a teljesítménydiagnosztikai-, biomechanikai– és pályavizsgálatokat, sérülésmegelőző mozgásszervi felkészítést, sérülés esetén pedig több mint hat évtizedes gyakorlatának megfelelően, magas szintű sportsebészeti és sportrehabilitációs ellátást is.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top