Már gyermekkorunkban észrevehető, hogy a szüleink buzdítási célzattal, de arra sarkaltak minket, hogy „csináld, mert te vagy a legjobb!” vagy „tanulj, mert ha nem teszed, akkor utcaseprő lesz belőled!”
Az elvárásoknak eleget szeretünk tenni, hiszen azok az emberek mondják, akikre felnézünk, hisz ők a szüleink, családtagjaink, a felnőttek, általuk kapcsolódunk a világhoz. Sokáig én sem kérdőjeleztem meg semmit sem.
Utána jött az iskola, ahol újabb szorongásnak voltunk kitéve, amin felnőttfejjel lehet mosolyogni. Emlékezz vissza, mikor a matek/kémia/fizika/testnevelő tanár annyit mondott, hogy „Jöjjön a táblához a következő felelő…” vagy a rettegő „Nézzük, hol nyílik ki a napló…” – 8 – 14 évesen ott vagy egy adott szituációban, úgy érzed nincs visszaút és zsugorodsz össze, ég az arcod, füled… Úrrá lesz rajtad a szorongás.
A szorongás olyan helyzetekben jelentkezik, amelyekről úgy gondoljuk tétje van, és az iskolás években a legnagyobb tétje a tanulásnak, teljesítménynek van. Ilyenkor az van fókuszban, hogy jó legyen a bizonyítvány, tovább tudj tanulni, abba az iskolába vegyenek fel, amit kinéztél magadnak.
A szorongás egyértelműen rontja a teljesítményt, hiszen azt érezzük nincs önbizalmunk, túl nagy elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, és ezt fokozza a negatív tapasztalat és visszajelzések sokasága.
Az életben a következő lépcsőfok a munkahelyünk. Szinte ugyanezeket a sémákat hozzuk magunkkal. Persze lehetőséget kapunk, „bedobnak a mélyvízbe”, csak nem mindig mondják el, hogyan ússzunk ki a partra, mondván „majd rájön magától”, „a hibáiból tanul az ember”, „teher alatt nő a pálma”…
Mit is érünk el ezzel?
Sokan elkezdünk már attól szorongani – mielőtt egy projektbe beleásnánk magunkat – hogy nem fog sikerülni. Félünk attól, hogy a kollégáink ezt látják és mit fognak rólunk gondolni, ha nem birkózunk meg a feladattal. Csökken a koncentrációnk, a stressztűrő képességünk, és talán az is előfordulhat, hogy a legszívesebben messziről elkerülnénk a munkahelyünket.
Lassan ezek a lelki problémák fizikai tünetként jelennek meg. Gondolok itt fejfájásra, szédülésre, alvási nehézségekre, hányingerre, hasmenésre, székrekedésre, akár hajhullás is előfordulhat. Rengetegen elnyomjuk a problémáinkat, azt érezzük nehéz megoldani azokat, és nem is sejtjük, hogy fizikai állapotunk mögött a meg nem oldott konfliktusok, lelki okok lapulnak.
De hogyan segíthet ebben nekünk a munkahelyünk, vagy mi hogyan tudunk segíteni?
Ilyenkor elengedhetetlen a megértés, támogatás és elfogadás a főnök, kollégák részéről. Kerüld a megszégyenítést, inkább segítségnyújtással segítsd azt a kollégát, akinél szorongást érzel egy adott feladatnál. Támogasd az adott projekt elvégzésében, de ne vállalj át tőle feladatokat. Esetleg erre a célra létre lehet hozni szakmai kiscsoportokat. Te is merj kérdezni, felvállalni, ha az adott feladatot nehéznek érzed.
Másik tippem furcsának tűnhet, de hallottál már a nyugi-sarokról? Ez egy olyan szeglete az irodai vagy otthoni munkakörnyezetnek, ahova a szorongás idején el tudsz vonulni, van ott stresszlabda, meditációs párna, jógatégla, akár színes ceruza, rajzlap. Magadra tudod csukni az ajtót, és egy egyszerű kis Bluetooth-os hangszóróval a természet hangjait tudod hallgatni.
Mit tehetek magamért?
Bármennyire is általánosan hangzik, relaxációs gyakorlatokat kell végezni. Ezek egyszerű légzőgyakorlatokkal is indulhatnak, amikor azt érezzük szorongunk a feladat előtt, vagy akár közben is. Végezzünk olyan relaxációt, mely a test ellazítására irányul, mert ha az izmok ellazulnak akkor az elme is csitul, feloldódik a stressz és a szorongás.
Emellett a kiegyensúlyozott táplálkozás, alvásminőség javítása, rendszeres sport, vagy bármilyen szabadidős tevékenység, ami átmozgat minket, segíthet a szorongásunkon.
Meg kell említenem, hogy amit gyermekkorunktól hozunk magunkkal azt nehezen tudjuk átírni, de vannak a kezünkben olyan eszközök, amik segítenek minket abban, hogy könnyebben szembenézzünk velük, ne csökkenjen a teljesítményünk ezáltal, és az életminőségünk se változzon meg drasztikusan.
Gondoljunk abban bele, ha visszatekintünk egy olyan feladatra, ami egy pár éve még szorongást okozott nekünk, mára már egyáltalán nem tűnnek megoldhatatlan problémának, projektnek, feladatnak, mégis akkor ezt máshogy éreztük.
Viszont most már tudjuk, hogyan kezeljük mindezt.
Szerző: Barkóczy Barbara
Szólj hozzá