Keresés
Close this search box.
kovacs koko istvan

Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete – Beiktatták Kovács „Kokó” Istvánt, az egyesület új tagját

Gálavacsorával egybekötött ünnepségen iktatták be a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete (HMSE) új tagját. A Stopper Rendezvényhajón Nagy Tímea, a HMSE elnöke kiemelte: a beiktatás mindig kettős érzést vált ki az egyesület tagjaiban. „Egy új tag köszöntése, beiktatása sajnos azt jelenti, hogy valakitől búcsúzunk. Keleti Ágnes halála után Kovács ’Kokó’ Istvánt egyhangú szavazással választottuk a HMSE tagjai közé. Klasszisainkra mindig kíváncsiak országszerte. Folyamatosan járjuk az országot, és élménybeszámolókat tartunk. Erre számítunk a jövőben is” – mondta a sydneyi és athéni olimpiai bajnok vívó.

Kokó laudációját Schmitt Pál, korábbi köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke mondta. A méltatásban kitért az ökölvívó olimpiai bajnok eredményeire és sikereire. „A Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként volt szerencsém testközelből végigszurkolni sikereit. Kokó azonban nemcsak kiváló sportember, hanem tettrekész, tehetséges sportvezető, hiszen a Magyar Ökölvívó Szövetséget jelenleg is irányítja, és szeretettel nevelő apa is” – hangsúlyozta a kétszeres olimpiai bajnok.

Kovács „Kokó” István meghatottan fogadta a gratulációkat. „Negyvenegy évvel ezelőtt kezdtem bokszolni, álmomban sem gondoltam volna, hogy azok a legendák, akik akkor is inspiráltak, egyszer befogadnak. Hatalmas megtiszteltetés a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai közé tartozni. Azon leszek, hogy a sport szépségét és szeretetét minél több emberhez eljuttassam a jövőben is” – mondta Atlanta olimpiai bajnoka.

Kik a Halhatatlanok?
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete a magyar sportélet kiemelkedő egyéniségeit tömöríti. Azokat a sportolókat választják be, akik sportteljesítményük mellett példamutató emberi és közösségi szerepvállalásukkal is maradandót alkottak. Az egyesület egyik fő küldetése az értékközvetítés, valamint az ifjúság sport iránti elköteleződésének erősítése.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete idén ünnepli alapításának 34. évfordulóját. Tagjai: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Kovács „Kokó” István, Hegedüs Csaba, Jónyer István, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Kovács Katalin, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Nagy Tímea (elnök), Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Török Ferenc és Vaskuti István.

A Halhatatlan legendák: Kárpáti György, Székely Éva, Wichmann Tamás, Kulcsár Győző, Keleti Ágnes, Földi Imre, Fenyvesi Csaba, Buzánszky Jenő, Sándor Károly, Grosics Gyula, Gyarmati Dezső, Albert Flórián, Polyák Imre, Zsivotzky Gyula, Puskás Ferenc, Csák Ibolya, Papp László, Hidegkuti Nándor, Kárpáti Rudolf, Sidó Ferenc, Kovács Pál, Gerevich Aladár, Kozma István, Bozsik József, Elek Ilona, Hajós Alfréd.

Nyitókép: Róth Tamás

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top