A Hősök teréről indultak. Lassan már hagyomány, hogy a csapat tagjai itt találkozhatnak utoljára a barátokkal, szurkolókkal, támogatókkal azelőtt, hogy nekivágnának a nagy kalandnak, a 6000 kilométeres afrikai száguldásnak.
Most is sokan jöttek el, hogy szerencsét kívánjanak, no meg békés, boldog karácsonyt, ami az Opel Dakar Team tagjai számára az idén valamelyest lerövidül, hiszen december 27-én reggel hétkor már Monacóban kell lenniük, az Africa Race adminisztratív és technikai ellenőrzésén, hogy azután este már be is hajózzanak.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős egy év után ül újra össze (lévén a navigátor a tavaly decemberben elszenvedett balesetük után a rehabilitációját töltötte), s indul el újra, hogy megküzdjön a világ egyik legkeményebb sivatagjával, a Szaharával. No meg persze az ellenfelekkel, hiszen az Africa Race az Opel Dakar Team párosa számára már nem csupán kaland, hanem kőkemény küzdelem is, amelyben szeretnének a lehető legjobb helyen végezni – ha van rá mód, akkor nyerni.
„Szeretnénk minden szakaszt megnyerni, a végén pedig magát a versenyt is. Mindent megteszek, hogy ez sikerüljön” – mondta Szalay, majd ránézett az Opel Mokkára, amely az évek során szinte „hozzánőtt”, ismeri minden rezdülését, minden csörrenését, s ez a tapasztalat nagy segítségére van a sivatagban.
Mint ahogy Bunkoczi Lászlónak is sokat jelent a rutin, az a több mint százezer kilométer, amit Szalayval együtt megtett a világ különböző sivatagjaiban.
„Szeretném, ha olyan versenyünk lenne, amelyen minden nap technikai hiba nélkül érünk célba, amelyen beosztjuk az autót, az erőnket, amelyen ésszel versenyzünk, keveset ásunk – ennek érdekében, ha kell, kiszállunk a kocsiból és megnézzük, merre kell menni –, mert akkor is csakis akkor teljesülhetnek az álmaink” – mondta Bunkoczi.
És téved, aki azt hiszi, hogy csupán az Opel Dakar Team tagjai szeretnének revánsot venni a Szaharán a legutóbb történtekért, mert az Africa Race-en már hetedszer rajthoz álló Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió tagjai is erre készülnek.
„Legutóbb rengeteg technikai gond hátráltatott minket, ezért a vártnál gyengébben muzsikáltunk. Ezért az idén talán még az eddiginél is jobban szeretnénk bizonyítani, és újra az élmezőnyben vitézkedni” – mondta Kovács Miklós.
Szólj hozzá