galambospeter (4)

Hatalmas magyar csapat indul a kick-box világbajnokságon

Hétfőtől péntekig zajlanak a küzdelmek az olaszországi Jesolóban az idei utánpótlás kick-box világbajnokságon. A 2028-as Los Angeles-i olimpiai részvételre pályázó, amerikai eredetű küzdősport vb-jén 63 ország közel 2000 fiatal versenyzője lép tatamira és száll ringbe hét szabályrendszerben. A nevezések számát tekintve a 155(!) fős magyar válogatott a legnagyobb csapat vb-n. A legjobb 18 év alatti magyar versenyzőktől a hazai szövetség elnöke, Galambos Péter azt várja, hogy a végelszámolásnál hazánk az első három nemzet között végezzen.

A Magyar Kick-box Szakszövetség számára a gyermek, kadet és junior korosztályokat összefogó világbajnokság az egyik legfontosabb verseny, mert akik ezen jól szerepelnek, azok adják majd néhány év múlva a felnőtt válogatott gerincét – hangsúlyozta a rajtot megelőzően a szervezet elnöke. Galambos Péter beszámolt arról, hogy a nyáron valamennyi küzdelmi szakágban (pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact, low-kick és K1), valamint formagyakorlatban is voltak felkészülési edzőtáborok, szeptemberben pedig hétvégi összetartások.

“Kijelenthetem, hogy jól felkészült magyar csapat vesz részt a világbajnokságon. Őszintén szólva, arra számítottam, hogy jóval kisebb lesz az utazók létszáma, hiszen a szállás és ellátás terheit a klubok és a szülők viselik, de úgy tűnik, hogy ők erejükön felül teljesítettek. A szövetség nevében ezúton is szeretném megköszönni a szülők hozzáállását és segítségét. Ez ugyanakkor azt is jelzi, hogy bíznak abban, hogy a gyerekek jól fognak szerepelni. És ezzel én is így vagyok, különösen, hogy látom a versenyzők és klubedzőik lelkesedését, valamint a szakágvezetők munkáját, akik próbálják összetartani és mindenben támogatni őket. Ha a szerencse is mellénk szegődik, akkor bízom benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az országok közötti rangsorban az első három hely valamelyikén tudunk végezni. Ezzel egyrészt önmagunk előtt bizonyítanánk, hogy még mindig ott vagyunk az élmezőnyben, másrészt a vetélytársaknak is demonstrálnánk, hogy számolniuk kell velünk, és nemcsak most, hanem majd később is” – nyilatkozta a sportvezető.

Az MKBSZ első embere elmondta: azt is szem előtt tartották, hogy legyen magyar bíró mindenhol, ezért hat bírót is delegáltak a vb-re. Arra is kitért, hogy Jesolóban közgyűlést tart a sportág világszervezete, a WAKO, ahol szó lesz a kick-box 2028-as olimpiai programba kerülésének esélyeiről.

“Most mindenki arra koncentrál, hogy megmutassuk, hogy a részvételre pályázó sportok közül mi vagyunk az egyik legalkalmasabb. A népszerűség kérdésében jól állunk, és a visszajelzések alapján az is kijelenthető, hogy júliusban, a szintén az Egyesült Államokban rendezett Világjátékokon való szereplésünk abszolút sikeres volt. Ott a kick-box a K1-es küzdelmekkel vett részt, és úgy érzékeltük, hogy ez a szabályrendszer kifejezetten tetszett az amerikaiaknak. Az olimpiai esélyeinket illetően pedig egy jól lebonyolított mostani világbajnokság mindenképpen ütőkártya lehet.”

Galambos Péter emlékeztetett rá, hogy a kick-box azon kilenc sportág egyike, amelyek még versenyben vannak a Los Angeles-i részvételre. Az olimpiai berkekben jártas Inside the Games oldal szavazást írt ki, hogy ki, melyik sportágat látná szívesen a 2028-as játékokon, és a szavazást magabiztosan vezeti a kick-box.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top