Az elmúlt év utolsó napjaiban is tréningezett, illetve a következő rövid időszakban szintén edzéseket vezényel csapatának Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
December végén a fiatalabbakkal foglalkozott, most pedig a felnőtt csapattal készül a tréner. A gárda első idei tétmérkőzését január 18-án vívja, akkor Győrben Montenegró lesz az ellenfél a világligában.
„Az egy jövőbe mutató keret, velük az év során többször is szeretnék foglalkozni, ha éppen van rá lehetőség. Főleg azokkal lesz erre lehetőség, akik nem érintettek a Bajnokok Ligájában” – mondta az év végén összehívott társaságra utalva az olimpiai bronzérmes gárda szövetségi kapitánya.
A szakember kedden a Duna Arénában rendezett sajtónyilvános edzésen kiemelte, a tétmérkőzésekre a mostani keretből – amelyből néhányan sérülés miatt hiányoznak – kerül ki a csapat, persze extrém esetek előfordulhatnak.
„Mindenkinek megmondtam, hogy kifelé és befelé is nyitva van az ajtó, ha valaki a klubjában, vagy itt nálunk olyan teljesítményt nyújt” – jegyezte meg.
Märcz Tamás arról is beszélt, hogy az áprilisi világbajnoki felkészülésig csak a világliga-mérkőzéseket megelőző rövid összetartások alkalmával tudnak majd gyakorolni, ezért bízik benne, hogy a játékosok a tavaszi „kezdésre” jó fizikai állapotban, kiemelkedő teljesítménnyel a hátuk mögött érkeznek meg.
Hozzátette, egy világbajnokság a presztízse miatt mindig fontos, azonban a Fukuokában sorra kerülő májusi esemény ezúttal nem kvalifikál sehova, míg az augusztusi, horvátországi Európa-bajnokságról már ki lehet jutni a 2023-as világbajnokságra, ami fontos állomása lesz a párizsi olimpiai ciklusnak.
„Szeretnénk jól csoportosítani a játékosainkat és mindenhol jó eredményt elérni” – jelentette ki Märcz Tamás.
(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/Illyés Tibor)
Szólj hozzá