Keresés
Close this search box.
martonanna

Márton Anna vissza akarja szerezni helyét a kardcsapatban

Szeretne be-, illetve visszakerülni a női kardcsapatba Márton Anna, aki a tokiói olimpián sérült térddel negyedik lett, majd műtétek, hosszú rehabilitáció és szülés után a múlt hétvégén nyolcadik hellyel tért vissza a nemzetközi porondra.

Az Eb-ezüst és vb-bronzérmes Márton a legeredményesebb magyar volt a tuniszi Grand Prix női mezőnyében. Ugyanakkor abból a szempontból nincs egyszerű helyzetben, hogy hosszú távolléte alatt a női válogatott tavaly világbajnok lett.

Nagyon remélem, hogy kivívom a helyet a csapatban. Nem lesz egyszerű a dolgom, mert négy világbajnok közé visszamenni nehéz feladat. De mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a mostani formám alapján kerüljek be a csapatba” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának.

A tapasztalatait illetően úgy fogalmazott, első versenynek a tunéziai GP tökéletes volt.

Nem szabad túl sokat kívánni, türelmesnek kell lennem az elején magammal szemben. Úgy gondolom, hogy ha szép fokozatosan javul a teljesítményem áprilisig, akkor addigra olyan formában leszek, amilyenre szükségem is lesz majd a kvalifikációra” – utalt arra, hogy a vívóknak áprilisban kezdődik az egyéves párizsi olimpiai selejtezős időszak.

Arról is beszélt, hogy egyelőre még furcsa volt neki a közeg, a felfokozott versenyhangulat, és vissza kell szereznie a versenyrutint, ugyanakkor hangsúlyozta: megnyugtató, motiváló verseny volt a tuniszi.

Kitért rá, hogy még nem százszázalékos az állapota, de a versenyek miatt a rehabilitációt fel kellett pörgetnie, és mostantól majd a soron következő feladatok mellett kell kiküszöbölni a maradék problémát.

Türelmesnek kell lenni, észnél kell lenni, nem szabad az eddigi munkát elrontani. Áprilisra már százszázalékos lehetek, és ez az elsődleges cél” – tette hozzá.

A válogatott célkitűzéséről azt mondta: ki akarnak jutni az olimpiára, ami egy vb-aranyérmes csapattól reális elvárás.

(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/Illyés Tibor)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top