Sporttörténelmi magyar siker! Szabó Krisztián dobogóra tudott állni a ralikrossz-világbajnokság belga állomásán. A GRX magyar pilótája harmadik lett Spában. Szabó az ötödik helyről várja a világbajnokság következő, portugáliai futamát.
Fantasztikus magyar sikerrel ért véget a ralikrossz-vb belga állomása. Szabó Krisztián harmadik lett, ezzel sporttörténelmet írt. „Régóta hajszolom azt, hogy felállhassak a dobogóra. A helyzetem nem egyszerű, hiszen a kétszeres rali világbajnok finn Marcus Grönholm csapatában, a GRX-ben versenyzek, ahol Niclas Grönholm a csapattársam” – kezdete értékelését Szabó Krisztián.
„Spában minden összejött, döntőbe jutottam, és ott az úgynevezett joker-kört is nekem sikerült a leggyorsabban lehoznom, ezzel megvan életem első dobogós helyezése a világbajnoki sorozatban. Jó ezt kimondani, különösen annak tükrében, hogy én vagyok az első magyar pilóta, ki a TOP 3-ban végeztem vb-futamon” – mondta Szabó Krisztián.
Belgiumban a svéd Johan Kristoffersson győzött, megelőzve az ugyancsak svéd Timmy Hansent.
Szabó Krisztián, aki több nagyágyút is megelőzött Belgiumban, korábban volt autókrossz Eb-aranyérmes, ralikrosszban pedig két alkalommal összetett Eb-aranyérmes.

Ralikrossz-vb: Soha nem látott magyar siker
- Címkék: GRX, ralikrossz, szabó krisztián, világbajnokság
A szerzőről

Bányász Árpád
Kapcsolódó bejegyzések

F1

Massa legendás harca Kubicával
Egy kis visszatekintés a hétvégi Japán Nagydíj előtt.
2017.10.04. Nincs hozzászólás
Vaspöri volt a jobbik csütörtökön
Simon Bencének egy riválist sikerült megelőznie, míg Vaspöri Gábor közvetlenül
2014.11.13. Nincs hozzászólás
Aktuális lapszámunk
Címkék
asztalitenisz (130) atlétika (142) Babos Tímea (238) Bajnokok Ligája (165) Birkózás (142) Bécs (184) egészség (495) Európabajnokság (173) Ferencváros (116) ferrari (134) forma 1 (1105) Futball (659) futás (246) Hosszú Katinka (186) hungaroring (171) Jégkorong (144) kajakkenu (138) karate (156) kickbox (190) kosárlabda (161) kézilabda (434) Lewis Hamilton (165) magyar labdarúgóválogatott (148) Max Verstappen (117) Mercedes (241) motorsport (130) Opel Dakar Team (132) Rali Világbajnokság (122) Rendezvény (128) rio 2016 (373) sport (436) Sportime Magazin (128) szabadidősport (218) Szalay Balázs (126) tenisz (404) táplálkozás (149) Video (245) világbajnokság (162) Világkupa (129) vitorlázás (217) vívás (174) vízilabda (191) Érdi Mária (120) életmód (384) úszás (329)
Szólj hozzá