Kiváló magyar eredménysorozat az IFBB Gyerek Fitness Európa-bajnokságon. Pozsonyban Magyarország négy aranyat és három bronzérmet szerzett, mindezek mellett számos döntős helyezéssel is gazdagodott a küldöttség.
A magyarok végül az éremtáblázat második helyén végeztek a szlovákok mögött, megelőzve a lengyeleket. Aranyérmes lett Győző Gréta (C-osztály, 9 évesek között), Vámos Julianna (E-osztály, 11 évesek), Csépány Nikolett (H-osztály, 14 évesek mezőnye) és Bolvári-Takács Dávid (C-osztály, 10-11 éves korosztály). A dobogó harmadik fokára állhatott fel Somodi-Fülöp Zea (D-osztály, 10 évesek Eb-mezőnye), és Gyuris Botond (E-osztály 14-15 éves korosztály). A harmadik bronzérmet a csapatversenyben a Le Cirque szerezte.
Vargha Viola szerint a gyerekfitnesz sokat fejlődött nemcsak Európa-szerte, hanem Magyarországon is. „Az érmes helyezéseken kívül több Eb-pontszerzésünk is volt, ez azt jelenti, hogy a kontinens élvonalába tartozunk. Nemzetközi téren pedig az érzékelhető, hogy egyre több országban fektetnek nagy hangsúlyt a gyerekek versenyeztetésére, és ez biztató a jövőt illetően” – összegzett az Eb után a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség főtitkára, aki az európai szövetségnél gyeretfitnesz szakágvezető, a nemzetközi szövetségnél pedig szakágvezető titkár funkciót is betölt.
VizesVB 2017
Hosszú Katinka negyedszer világbajnok 400 méter vegyesen
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a Duna Arénában
Szólj hozzá