Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Országfutás)

Közel százezer megtett kilométer a negyedik Országfutáson

Fotó: Facebook (Országfutás)

A hétvégén negyedik alkalommal került megrendezésre az Országfutás, amelyen csaknem tízezren vettek részt és összesen 95 621 kilométert teljesítettek.

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint 9840-en vállakoztak arra, hogy futva, gyalogolva és túrázva csatlakozzanak a kezdeményezéshez, amely szerint ingyenes regisztrálás mellett bárki bárhol teljesíthet legalább öt kilométert, így nem kell elutaznia a versenyre, és nevezési díjat fizetnie.

A megtett táv az első Országfutásnak körülbelül a megduplázása: tavaly márciusban csaknem 4000 sportoló 46 733 kilométert gyűjtött.

Az eredeti cél az volt, hogy a résztvevők megtett kilométerei összességében kiadják a magyar határ hosszának megfelelő 2246 kilométert. Ez most több, mint 42-szeresen sikerült.

Mindig egy nemzeti ünnephez kötődik az egyre népszerűbb szabadidősport-rendezvény, amelyet ezúttal az 56-os forradalom hatvanadik évfordulóját megelőző napon rendeztek meg, október 22-én.

A jövő évi Országfutásra március 18-án kerül sor.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top