Keresés
Close this search box.
20230908 181404(1)

Határok nélkül – interjú Győry Bélával

2022-ben szerepelt magazinunkban Győry Béla, az akkori interjú a „Hol a határ” címet kapta. Most újra leültünk vele beszélgetni. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2024/1. számában került publikálásra.)

Győry Béla vagyok és közel 5 éve triatlonozok. A pályafutásomat futással kezdtem, félmaratonokkal, maratonokkal, de aztán unalmassá vált, és 2019-ben elindultam az első féltávú triatlon versenyemen. Már ugyanebben az évben megcsináltam a Nagyatádi Ironmant, és ezután kezdődött az ultra „karrierem”.

 -Minek a hatására döntöttél úgy, hogy benevezel a tízszeres IronMan táv teljesítésére a SwissUltra keretein belül?

-Nagyon régóta várok arra, hogy ott lehessek a Swissultrán, de konkrétan a versenyre a felkészültést 2022 novemberében kezdtem el. A Swissultra a sportág akropolisza, aki itt versenyzik az már letette a névjegyét az ultratriatlonban.

-Hányadik teljesítés volt, és miben volt más az idei tízszeres IronMan?

-Huszonnégy IronMan van mögöttem, kettő szimpla, kettő dupla, egy tripla, egy ötszörös, illetve a tízszeres, azaz a Decaman. A Decaman 38 km úszás, 1800 km kerékpár, illetve 422 km futásból áll. A távok egymás után, és egyben értendőek. A szimplán kívül mindegyik világkupa verseny volt.

-Milyen felkészülést igényel egy ilyen volumenű verseny?

-Minden versenyre való felkészülés más és más, már csak azért is, mert egyre több tapasztaltot szerzek, így mindig tudok valamit újítani. Itt már borzasztó távolságokról beszélünk, és nagyon toppon kell lenni. Főképp mentális felkészülést igényel, de természetesen az edzésmunkát is bele kell tenni.

-Mi volt a legnehezebb a felkészülési időszakban? 

-Leginkább a monotonitással kell megküzdeni a felkészülési időszakban. Minden nap van edzés, főként egyedül, hidegben-melegben, és ritkán töri meg ezt a „csendet” bármi. A legjobb viszont az, hogy tudom miért megyek ki edzeni, miért csinálom az egészet, mi a vízióm, hova szeretnék eljutni és milyen eredményeket szeretnék elérni vagy megvalósítani. Azaz, úton lenni remek dolog, a cél elérése meg egy ünnep, megkoronázása az addig megtett útnak.

-Mi a véleményed a hosszabb távú versenyeken szerzett tapasztalatokról? Mennyit számít a megszerzett rutin egy olyan versenyzővel szemben, aki először áll rajthoz?

-A tapasztalás a legfontosabb. Amíg nem tapasztalunk meg valamit, addig csak a tudás széléig jutunk el, ami sajnos kevés – és ez az élet minden területére igaz. A rutin rengeteget számít, mert tudod mit kell csinálni. Ismerem a testemet, az elmémet, tudom hogyan kell irányítani, mik azok az eszközök, hogy mindez hatásos legyen. A tapasztalt versenyzőknél a fókuszálás hiánya lehet a legnagyobb hiba, mert már lazábban kezelik az adott helyzetet. Rutinra hagyatkoznak, ez pedig nem egy jó ómen. Nálam is figyelni kell, hogy a fókuszálás az egész felkészülés és verseny alatt fennmaradjon. Aki először áll rajthoz, abban nagyon benne van a bizonyítási vágy, máshogy kezeli a helyzetet, ami lehet akár előny is, ezt jól kell tudni használni és élni vele. Amíg valami ismeretlen, az nagyon vonzó is tud lenni, és ha már elértük, akkor is pozitív érzelmekkel ruházzuk fel. Szóval a tapasztalás a legfontosabb, de a fókuszálást is hozzá kell tenni szerintem.

-Voltak nehezítő körülmények a felkészülés során, amik gátolhatták volna a sikeres teljesítést?  

-Nem voltak ilyenek. Nálam nagyon tudatosan meg van tervezve mit, mikor és hogyan fogok csinálni a felkészülés során, mikor mi fér bele, hogy ne menjen a sikeres teljesítés rovására. Előre látom mire lesz szükségem ahhoz, hogy az úgy alakuljon, ahogyan szeretném. Természetesen a versenyeken sokat kell improvizálni főként az időjárás miatt, ami lehet elég extrém is. Például senki nem gondolta volna, hogy 1800 kilométerből 1600-at szakadó esőben kell teljesítenünk kerékpáron. Sokunkat megviselt, viszont ez nem kívánság műsor, aki nem bírja, annak nem valóak ezek a versenyek. A nehezítő körülmények mi magunk lehetünk leginkább, ha nem vagyunk elég tudatosak egy nem várt körülmény miatt. Tudatosnak kell lenni a sikertelenségben és a sikerben is egyaránt. Mindkettővel van feladat, csak más jellegű.

-Milyen új élményekkel tértél haza a mostani versenyről?

-Óriási utat tettem meg, és itt nem csak a távolságokra gondolok. Lelki és szellemi út is volt, annak minden velejárójával. Lehet ezt felfogni egyfajta zarándokútnak is, annyira hosszú utat jártam be. Az biztos, hogy kezdek megnyugodni, nincs bennem kényszer már, hogy bizonyítsak. Nem kell magyarázkodnom, van benne tartalom és tapasztalás is. Egyszóval: hiteles.
Más megközelítésből pedig remek versenyzőket, embereket ismertem meg a világ minden tájáról. Láttam őket nevetni, sírni, örülni vagy bánkódni – minden, ami az emberi természethez hozzátartozik rengeteg érzelemmel.

-Követtek titeket a szeretteid és a barátaid végig online a verseny ideje alatt, kaptuk a képeket és az információkat a családtól. Mit jelentett számodra, hogy veled voltak és biztattak?

-Anyukám végig ott volt velem és mindenben segített. Kicsit tartottam tőle, hogy „zöldfülüként”, ha bedobom a mélyvízbe mi fog történni, hogyan fogja bírni fizikálisan és mentálisan is. Nagyon jól helyt állt minden tekintetben. Nem tudok olyat mondani, amiben ne profiként járt volna el. Azt gondolom számára is egy óriási élmény volt, még beszámolót is írt. Bízom benne, hogy maradandó emlék volt számára. Amúgy, ha visszatekintek az időben, ez az ő munkájának az eredménye is, hiszen gyerekkoromtól kezdve a sport az életem része. Ezt a nevelést kaptam.

Ági, illetve Barnus a verseny utolsó napjaiban érkeztek meg, és nagy löketet adtak, hogy sikeresen be tudjam fejezni a versenyt. Nagyon vártam a pillanatot, hiszen akkor már két hete nem láttam őket. Jó, hogy jöttek, mert ezekben a napokban nem voltam valami remek állapotban, tele voltam vízhólyaggal már, hámsérülésekkel, izomfájdalommal. Összeraktak, hogy tudjak menni. Biztos nem voltam valami szép látvány, de bízom benne, hogy a verseny hangulatát, a svájci hegyeket meg a strandot is élvezték.

-Szabó Zolival tudtátok egymást biztatni, tartottátok egymásban a lelket a nehezebb fázisokban?

-Zolit 3 éve ismerem, és már most sok mindent megéltünk együtt. Mondhatom, hogy a barátom lett. Rengeteget röhögünk és hasonló felfogásban éljük az életünket is. Bár szinte az apám lehetne, de soha nem éreztem, hogy a korkülönbség probléma lenne. Mondjuk a zenei ízlésünk nem egyforma, de ezt elnézem neki, itt még tud fejlődni. (nevet) A biciklis etapon, amikor esett az eső, azért voltak rossz napjai, rá kellett szólni, hogy jó lenne, ha összeszedné magát. A futásnál viszont ő tartotta bennem a lelket. Itt meg kell említenem Kóti Lacikát is, akiben egy nagyon jólelkű embert ismerhettem meg a verseny ideje alatt. Sokat beszélgettünk, és ő is nagyon sokat segített nekem. Mindig számoltunk, osztottunk, szoroztunk, és arra jutottunk, hogy ez mindenhogy nehéz. Ettől függetlenül jól szórakoztunk, mert mindig pozitívan gondolkodtunk még akkor is, amikor nyakig voltunk a problémákban.

Szerző: Szalóki Tímea

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top