Keresés
Close this search box.
groovetrails

Instant túra évértékelés – Groove Trails cikksorozat VI. rész

Idén az összes megjelent lapszámban találkozhattatok a Groove Trails alapítóinak gondolataival, bemutatásra került mind az öt túrahelyszínünk és számos szorosabban vagy lazábban kapcsolódó témát érintettünk. Ahogy azonban egy jó kirándulásnak, utazásnak vagy akár zarándoklatnak, úgy ennek a sorozatnak is egyszer vége szakad…

Tekintsünk hát vissza az elmúlt évre, és elevenítsük fel az itt – és online – megjelent írások tartalmait, mielőtt rátérnénk az újdonságokra.

Az első számban Mitől ütős egy instant túra? És egyáltalán mi is az? címmel körüljártuk, hogyan érdemes válogatni a digitalizáció és a vírushelyzet hatására gomba mód szaporodó túralehetőségek és szervezők közül, összegyűjtöttük, milyen weboldalakon tájékozódhatunk vagy hasonlíthatjuk össze a kínálatot, valamint bepillantást engedtünk az instant körök mögött álló technológiai, infrastrukturális, valamint szervezési hátterébe.

A második számban A Nyakas Körök és egyéb érdekességek az instant túrák világából című cikkünk továbbfűzte a megkezdett gondolatokat és az előző számból terjedelmi okokból kimaradt túraválasztási szempontokkal folytatta, mint például a nyereményjátékok vagy teljesítési módok. Ezen kívül elkezdtük a túráink bemutatását is, kezdve a Nyakas Körökkel, amik kapcsán a Szily-kápolna kalandos múltját, illetve a biatorbágyi merénylet részleteit is feltártuk.

A harmadik számban Instant túreszervezés, a tuti biznisz. Vagy mégsem? címmel alaposan körüljártuk, hogy ha valaki új instant körök indításában gondolkodik, annak milyen akadályokkal kell megküzdenie és számíthat-e aranyorrú túrabakancsra a hó végén. Ebben a számban fedtük fel továbbá a Groove Trails névválasztásának hátterét, ünnepeltük meg az egy éves Farkas Trailt, valamint jelentettük be a BEAC-cal kötött túraszervezői együttműködésünket a Sárga Túrák instant változataira vonatkozóan.

A negyedik számban Tihany túrázó szemmel címmel jelentkeztünk, és a félsziget természeti és épített kincseit – úgy, mint a híres gejzírmező vagy az elhagyatott barátlakások – érintő Helka Körök bemutatása mellett két kiemelt témát érintettünk: az emelkedőn futás technikájának kérdését, illetve a nyári hőségben való futás trükkjeit.

Végül a legutóbbi, ötödik számban Innováció és kreativitás az instant túrák világában, a közösség és a természet szolgálatában című írásunk átfogó képet adott azokról az újításokról, amikkel az év során jelentkeztünk, például a szemétszedési akció, online cikksorozatok, újfajta fizetési lehetőség, oklevélgenerálás és jótékony együttműködések. Kitekintésképp pedig a Bakony híres varázslójáró elnevezett Kamor Körökhöz kaphattunk kedvcsinálót.

Zuppa Trail

Aki ellátogatott a Groove Trails honlapjára tudja, hogy immáron csak egy körről nem beszéltünk, mégpedig a Vértes szívében kanyargó Zuppa Trailről. Azonban óva intünk mindenkit a gyanútól, mely szerint valamiféle szimpátia lista alapján alakult volna így a döntés – ha valami, ennek inkább az ellenkezője igaz, a Zuppa ugyanis a legbarátságosabb útvonalunk. Igaz, hogy 28 km hosszan kanyarog, ami alatt közel 800 méter pozitív szintemelkedést is összegyűjt, mégis valami mesebeli nyugalom, és „puhaság” árad belőle. A talaj a lábunk alatt szinte végig barátságosan rugózó, üde erdei föld így a távolságot csak az utolsó szakaszon a Sas-bércre, vagy más néven Zuppa-tetőre felmászva kezdjük érezni. Azonban mielőtt oda elérnénk, a Szárligetről induló körtúra megmássza a Csákány-patak által vájt Mária-szurdokot, elhalad a híres túrázóról elnevezett Rockenbauer-emlékfa mellett, érinti a Gráciák bércét és nem utolsó sorban az erdő mélyén megbújó Vitányvár fehérköves romjait. Igazi romantikus, egésznapos kirándulás – bár nem mindenki így tekint rá. Idén többször is megdőlt a leggyorsabb teljesítés ideje a körön, hatalmas egyéni küzdelmek árán alkalomról alkalomra perceket faragva a korábbi rekordból.

Búcsú

Nem maradt más hátra, mint hogy ezen lap hasábjain búcsút vegyünk egymástól azon érdeklődő olvasókkal, akik végigkísértek minket az év folyamán, vagy akár csak szemezgetve a cikkek között, volt, hogy velünk tartottak. A cikk írásakor még félig-meddig titkos, a megjelenésekor viszont már valószínűleg lefutott rekordkísérlet eseményünkhöz pedig drukkoljatok, kövessétek figyelemmel, vagy olvassátok el róla a beszámolókat – attól függően, mikor kerül kezetekbe a lap. November utolsó hétvégéjén ugyanis Takács Krisztián Csipi és Fűrész Edit ultrafutók nekivágnak, hogy egy nap alatt teljesítsék mind az 5 Groove Trails túraútvonalat, ezzel ezidáig példátlan teljesítményt állítva fel. 

Búcsúzóul pedig ne felejtsétek: az erdő télen is csodálatos! Várunk titeket szeretettel 2022-ben is!

Szerző: Marosi Bence

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top