November 29-én és 30-án bonyolítják le idén az UNIQA Lovas Világkupát a Papp László Sportarénában, amely az elmúlt évekhez képest egy nappal rövidebb lesz, de a színvonal marad.
November 29-én és 30-án bonyolítják le idén az UNIQA Lovas Világkupát a Papp László Sportarénában, amely az elmúlt évekhez képest egy nappal rövidebb lesz, de a színvonal marad.
A domonyvölgyi Lázár Lovasparkban megtartott sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a fővárosban ezúttal is rajthoz áll a sportág élő legendája, az egyéniben négyszeres világbajnok Ijsbrand Chardon.
A magyar színeket ezúttal is hárman képviselik, de nem lesz köztük a hétszeres világbajnok Lázár Zoltán, mivel az esemény egyik szervezőjeként tavalyhoz hasonlóan idén sem vállalta a szereplést. A 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz Józsefért lehet majd szorítani, továbbá szabadkártyával fia, ifj. Dobrovitz József és Osztertág Márk indul még.
Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke arról beszélt, hogy ma már rutinos csapatként szervezik meg az eseményt, de a küzdelem megmaradt, mivel idén új névszponzort kellett találniuk. Ezzel kapcsolatban Kőszegi Sándor, az UNIQA vezérigazgató-helyettese elmondta, a cég filozófiájának megfelelően egyéves szerződést kötöttek, de hosszútávra terveznek.
„Eleinte csak egy jó versenyt akartunk tető alá hozni, nem gondoltuk volna, hogy ilyen sikere lesz – írja az MTI. A ló a nemzeti önbecsülés részévé vált” – mondta a kettesfogathajtóként kilencszeres világbajnok Lázár Vilmos, aki azzal indokolta, miszerint a korábbi három helyett kétnapos lesz a rendezvény, hogy a Papp László Sportarénában korlátozott az ingyenes, úgynevezett állami napok száma.
A sportvezető kifejtette, hogy ezt sem a program színvonala, sem a hagyományosan pénteken tartott lovas gyereknap nem sínyli meg, utóbbit szombaton és vasárnap délelőtt rendezik, azaz a korábbi évekhez hasonlóan idén is több ezer gyermek ismerkedhet meg a lovakkal.
A díjugrató és négyesfogathajtó vk-fordulót magában foglaló esemény összdíjazása közel 60 ezer euró lesz, a programban pedig helyet kapott többek között pónigalopp, lovastorna, szabadidomítás és lovas színházi show is.
Szólj hozzá