Keresés
Close this search box.

Angliában Brands Hatcban száll újra harcba a GT4 EB magyar versenyzője!

blank

Mór Csaba és olasz versenyzőtársa  Patrick Zamparini a hétvégén a GT4 Európa-bajnokság második fordulóján vesz részt a Racing One Motorsport Audi R8-asával! Az idénynyitó az aggasztó jelek ellenére végül remekül sikerült a fiúk számára. Két versenyfutam után holtversenyben 43 ponttal vezetik a GT4 Pro-Am kategóriáját. Remélhetőleg Brands Hatchben sokkal hamarabb sikerül megtalálniuk a pályához ideális beállításokat az R8-asra mint az első hétvégén, ahol ez az első futamon az igazán jó helyezésbe került. A remények szerint a csapattal is összecsiszoltabb lesz majd a munka a kiállásoknál, mint a múltkor!

A pálya egyikőjük számára sem ismeretlen Csaba tavaly már itt is rajthoz állt akkor még az angol márka volánja mögött. Most az Audira már rendelkeznek egy elég jó alapbeállítással, amit lehet majd az angol pályához könnyebben finomítani. Angliában a legkomolyabb bizonytalansági tényező az autósportban az időjárás. Ha esősre fordul az idő, az bizony alaposan megkavarhatja az erőviszonyokat. A tesztnapokon egy keveset mentek már vizes pályán, ami talán adhat némi támpontot, ha rosszra fordulna az idő. Bár nyilván kellemesebb lenne ismét száraz pályán versenyezni, hiszen a több mint negyven autós sűrű mezőnyben bizony könnyen válhat csúnya roncsderbyvé egy rajt utáni helyezkedés! A szabadedzéseken már jobban kirajzolódnak az erőviszonyok, hogy kinek mennyit sikerül fejlődnie, változtatnia a nyitó hétvége óta. Csaba és Patrick nem titkoltan a szigetországba is győzelmi reményekkel indulnak, bíznak benne, hogy sikerül átmenteni a második futamon megtalált tempót. Aki itthonról szeretne szurkolni a magyar olasz kettősnek az már szombaton kicsivel délután öt óra után megteheti mert az időmérő edzést már élőben sugározza a GT4 YouTube csatornája. A két versenyfutamra pedig vasárnap 10:15h-kor és 14:40h-kor kerül sor melyet szintén élőben lehet majd követni az interneten! Szurkoljanak most is minél többen a GT4 magyar olasz versenyző párosának, hogy akár újabb futam győzelemmel növeljék esélyeiket a bajnoki cím elhódítására!

Élőben itt követhetőek majd a GT4 hétvégi eseményei

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top