Keresés
Close this search box.
Losonczy Levente TCR Italy

Az olasz bajnokságban is futamot nyert a túraautós Losonczy Levente

A túraautós Európa-kupában idén aratott két futamgyőzelme mellett immár az olasz bajnokságban, a TCR Italy-ban is diadalmaskodott egy versenyen Losonczy Levente, aki vasárnap a versenysorozat Vallelungában rendezett fordulójának második viadalát nyerte meg. A diadal hivatalossá válására ugyanakkor egészen késő délutánig kellett várni, Levi ugyanis másodikként szelte át a célvonalat, győztes dél-koreai riválisát viszont utólag időbüntetéssel sújtották, így pedig az egyébként remekül versenyző magyar pilóta vált első helyezetté.

A 21 éves versenyző a szombati időmérő edzésen a hetedik köridőt érte el, ez pedig azt jelentette a számára, hogy vasárnap a második viadalt majd a második rajtkockából kezdheti meg.

Már a szabadedzéseken is jó volt a tempónk, az elsőn versenyszimulációt futottunk, hogy megtaláljuk a futamokra a legoptimálisabb beállítást” – mondta az ALM Motorsport Hondáját vezető Levi.

Volt egy hibám az időmérőn, de nagyon szorosan volt a mezőny, tizedek voltak csak közöttünk. Az első futamon öt fokkal melegebb volt a hőmérséklet, azok között a körülmények között volt igazán jó a beállításunk. A versenyen aztán volt néhány nagyobb csata, ezeknél próbáltam okosan helyezkedni, de élveztem is ezt a küzdelmet” – mesélte Levi, aki végül ötödikként végzett az első viadalon.

A vasárnapi futamon rendben volt a rajtom, bár a guruló rajtban mindig nagyobb a lutri, mint az álló startban. Itt több múlik az autón is, de most nem volt komolyabb probléma, sikerült másodiknak elfordulni. A hűvösebb időben a Hyundai versenyautói jobban működtek, mint a mieink, a Hondát nehezebb volt vezetni ezzel a beállítással. Muszáj voltam a verseny első részében többet védekezni, de próbáltam okosan cselekedni. A futamon volt egy ütközés közöttünk az elsőként záró dél-korai ellenfelemmel, amikor a hajtűkanyarban meglökött és így előnyösebb helyzetből tudott kigyorsítani. Később ebben őt találta vétkesnek a versenybíróság, így végül hivatalosan én nyertem a versenyt. Pozitív hétvégénk volt, az utolsó fordulóban, Monzában is ugyanígy kell majd teljesítenünk. Elégedett vagyok az itteni eredményekkel, jól tértünk vissza a nyári szünetről és köszönöm a csapatnak a kiváló munkát, amit minden alkalommal végeznek” – összegzett Levi, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, októberben pedig a JAS jóvoltából egy GT3-as Honda NSX versenyautót tesztelhet majd.

A TCR Italy idénye október utolsó hétvégéjén zárul Monzában, Levi jelenleg 157 ponttal az összetett nyolcadik helyén áll.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top