Csapatával bajnoki címet nyert Losonczy Levi a TCR Europe, azaz a túraautósok Európa-kupa sorozatának hétvégén, Valenciában rendezett zárófordulóján, amely a magyar versenyző számára balszerencsésen alakult, leginkább a vasárnapi második futam után kapott időbüntetés miatt.
Az ALM Motorsport Honda Civicjével versenyző Levi a szombati időmérő edzésen nem volt elégedett autójának egyensúlyával, ami miatt nem tudott igazán jó köridőt futni.
„Túlságosan túlkormányozott volt az autó az időmérőn, emiatt nehéz volt kihozni a gumikban rejlő igazi potenciált. Nekem volt ezen a hétvégén plusz 20 kilogramm súly az autóban, közben sokan a körülöttem lévők közül plusz súly nélkül tudtak versenyezni. Ennek ellenére nagyon kicsivel csúsztam le a fordított rajtrácsos pole pozícióról, de a 11. helyről rajtolva eleve nehezebb a feladat” – elevenítette fel a történteket Levente.
A 21 éves versenyző a szombati első futamon is túlkormányozottnak érezte a Hondát, ezzel együtt hetedikként ért célba, az ALM Motorsport pedig ezen a versenyen bebiztosította a csapatbajnoki címet.
„A futamon szintén sokat számít a plusz 20 kiló, leginkább a gumikezelés szempontjából, a Cuprák pedig alapvetően nagyon gyorsak, ezért inkább védekezéssel telt ez a futam, mint támadással. A csapat aztán éjszakába nyúlóan dolgozott az autón, amiért nagyon hálás vagyok, köszönöm nekik a munkát” – nyilatkozta Levi.
Vasárnap aztán még küzdelmesebb futama volt a magyar versenyzőnek, aki többek között az egyéni bajnoki címet megszerző argentin Franco Girolamival is nagy csatát vívott. Levit végül nyolcadikként intették le, de utólag a versenybírók 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, mert őt találták vétkesnek egy ütközésben.
„Jó rajtot tudtam fogni és bejöttem a csapattársam mögé, később viszont Girolami utolért minket, próbált megelőzni és volt közöttünk kontakt. A 12-es kanyarnál volt egy összeérésünk, amiből én jöttem ki nagyon rosszul. A célegyenesben próbáltam lendületet venni, de négyen is utolértek, volt újabb ütközés is, miközben már ferde volt a kormány és az autó tolta az elejét a kapott ütések következtében. A kettes kanyarban aztán az egyik Cupra talált el, majd az egyenesben behúzott elém, összeértünk, ő megforgott és a kavicságyba csúszott. A futam után ezért kaptam egy 10 másodperces időbüntetést, amivel sajnos nem tudunk mit kezdeni. Ennek ellenére köszönöm az egész idényben nyújtott munkát mindenkinek és örülök a csapat bajnoki címének”– tette még hozzá Levi, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, októberben pedig a JAS jóvoltából egy GT3-as Honda NSX versenyautót tesztelhet majd.
Levi az idényben két futamgyőzelmet aratott, illetve volt egy második helye Salzburgban és egy további dobogós helyezése Spa Francorchampsban. Ezzel hat forduló, azaz 12 verseny után 256 ponttal az összetett pontverseny hatodik helyén zárt, és október végén, Monzában áll rajthoz az olasz bajnokság, a TCR Italy idei szezonjának zárófordulóján.
(Nyitókép: Ollivision)
Szólj hozzá