Keresés
Close this search box.

Ez nem egy 10 másodperces utcai autó!

blank

Pilóta:Tuboly Tamás

Drag autó: Tuboly Tech Chevrolet
Verseny neve: Poco Loco Gyorsulási verseny OB + FIA-CEZ + Smoke&Charm Országos Diesel Találkozó – 2016.05.14-15. – Kiskunlacháza

 

Interjú Tamással a hétvégi gyorsulási verseny előtt.

Kedves Tamás!

Először mesélj kérlek az eddigi autósportos életedről.
– Saját autóval a 90-es évek végén álltam rajthoz utoljára, még a hőskorban, a Hungaroring-i kedd esti/éjszakai futamokon. A kék Pontiac Trans Am volt az első gyorsnak mondható saját autóm, kb. 600Le volt benne. Gyakorlatilag azóta folyamatosan voltam/vagyok jelen a drag környékén, már évek óta a megélhetésem is az amerikai autók és ezzel együtt a drag sport körül forog a Tuboly Tech Kft. révén, amelyet ketten az öcsémmel alapítottunk és vezetünk. Mára a cég oda fejlődött, hogy gyakorlatilag a mai magyar mezőnyben található versenyautók közül majdnem mindhez valamilyen módon köze van a Tuboly testvéreknek.
Saját versenyautóm eddig nem volt, de nyilván mindig is akartam egyet. Most végre lesz egy, ez is évek óta készül, idő hiányában innen-onnan ellopott szabad órák, esték, hétvégék stb. felhasználásával. Suszter cipője szindróma.

A versenyen milyen autóval indulsz, és mit tudhatunk róla?
– Ez egy NHRA homológ Spitzer FunnyCar/Altered váz-futóműre épülő autó, amelyet én a Ford 23 T karosszéria elemekkel öltöztettem fel… megvan hozzá a funny car Camaro bódé is, de egyrészt nekem így jobban tetszik, másrészt a motor-váltó messze nem funny car szint, és nem akartam olyan tollakkal ékeskedni, amelyet nem tudok alátámasztani technikával. Teljesen újjáépítettük az egészet. Szóval ez most egy 23T Altered, 7.4 literes Tuboly Tech Chevrolet Big Block motorral. A blokköntvény és a hengerfej öntvények széria darabok, ezeket alakítottuk át versenyzéshez. Egy 10/71-es standard helix kompresszor tölti fel. Üzemanyaga E85 bioetanol.
Teljesítményét igazából nem tudjuk, de szolgált már ez a motor egy másik autónkban, és eléggé kipróbált, megbízható darab. A teljesítmény pedig valószínűleg több lesz, mint amit egy újonnan összerakott, kipróbálatlan járgányban ki mer autózni egy épeszű ember. A váltó egy szintén Tuboly Tech építésű verseny Powerglide szabványú váltó, amelyet ugyan Glide-nak hívunk, de nem tartalmaz egyetlen gyári alkatrészt sem, és kb. kétszeresen túl van méretezve a mostani teljesítményhez.

Kinek is tudod ajánlani ezt a sportot és miért?
– Mindenkinek, mert a sok szívás mellett azért a végén ez nagy buli és a dragosok egy jó közösség.

Lesz-e hasonló Drag jármű kint a versenyen?
– Úgy tudom, hogy lesz, ez az autó a doorslammerek-től külön, a dragsterek kategóriájában indul, és van jó pár dragster idehaza, és a szomszédos országokban is.
Lesz kivel versenyezni!

Milyen titkolt céllal érkezel a versenyre?
– A titkolt célom az, hogy be tudjam üzemelni a vasat, és ne törjem össze magam és másokat közben. Tudjak egyenesen menni, ne essek le a pályáról, jó legyen a kormányzás, fékek, biztonsági berendezések pl. ernyő. Nagy sebességnél legyen stabil, ne emelkedjen a nyomatéktól stb. Nagyok sok dolognak kell klappolnia. Elméletben már nagyon jól tudom vezetni, és atomgyors is vagyok vele. A valóság viszont az, hogy eddig 50 métert gurultam vele összesen, 25-öt előre és 25-öt tolatva. A többi most jön.
A munkánk révén naponta megyek nagyon erős autókkal, de ez egy másik liga. Ez nem egy 10 másodperces utcai autó, amiben a pálya végén már csak nézelődik az ember. Erre semmi sem készít fel. Ilyenkor felveszi az ember a barna alsógatyát és go.

2016-ös versenyzéssel kapcsolatos terveid?
– Atomgyors akarok lenni, mint mindenki.

Támogatóid?
– Fő támogatóm a Tuboly Tech Kft. és a családom.

Szurkoljunk közösen Tamásnak a Poco Loco Gyorsulási verseny OB-n!

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top