Keresés
Close this search box.

Gender Racing Team- I. Sárvár Kupa Pannónia-ring

Rónai Tamás boldogan foglalta össze a Pannónia-ringen lezajlott versenyhétvégét.

Három futamos bajnoki forduló, egy bronzérem az abszolút értékelésben és tarolás a Formula Renault Kupában.
Munkás hétvége várt a Gender Racing csapatára és versenyzőire a múlt hétvégén megrendezett I. Sárvár Kupán a Pannónia-ringen. Ezen a bajnoki fordulón ugyanis a Slovakiaringen elmaradt futam pótlására három versenyfutamot kellett teljesítenie a versenyzőknek.
Csapaton belül a hétvége legszebb eredményét hozta Rónai Tamás, aki ugyan éles versenyfutamban először száguldott a Sárvár melletti versenypályán, de ez nem akadályozta meg abban, hogy az MNASZ Hankook – Duna Autó Autós Gyorsasági Bajnokság Formula Renault Kupájában mindhárom futamon nagyszerű versenyzéssel szerezze meg a győzelmet! Ráadásul mindezt megfejelve, vasárnap az utolsó futamon még az országos bajnokság formula autós kategóriájának abszolút értékelésében is felállhatott a dobogó bronzérmet jelentő harmadik fokára.
Rónai Tamás boldogan foglalta össze a Pannónia-ringen lezajlott versenyhétvégét:
„Ez egy szinte tökéletes hétvége volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy mind a három futamot sikerül megnyernem. Az egész hétvége folyamán a beállításokkal küzdöttünk, de az utolsó futamra összeállt a kép és egy fantasztikus versenyzéssel sikerült győznöm. Számomra ez egy történelmi pillanat, hiszen az abszolút kategóriában is sikerült dobogóra állnom, volt gokartos csapatfőnökömmel, Pődör Balázzsal együtt. Erről álmodtam egészen azóta, amióta a motorsportok világába kerültem.”
A hétvége másik kellemes meglepetését a csapat másik újonca Balogh Zoltán szolgáltatta, aki versenyhétvégéről versenyhétvégére egyre jobban összebarátkozik a technikával, fokozatosan gyorsul és fegyelmezetten teljesíti a versenyfutamokat. A folyamatos fejlődését nagyon jól mutatja, hogy az egyik hétvégi futam időmérő edzésén megfutotta a Formula Renault Kupa legjobb idejét is, így a kategória pole pozíciójából rajtolhatott. A futamokon végül egy ötödik és két negyedik helyezést ért el a Formula Renault kategóriában, az egyik versenyfutamban csak hajszállal lemaradva élete első dobogós helyezéséről.
Ahogy mondani szokás Balogh Zoli egyik szeme sírt, a másik nevetett mikor összefoglalta a hétvége történéseit:
„Egy kicsit csalódott vagyok. Szerettem volna a dobogón végezni, de sajnos nem az én oldalamon állt a szerencse. De nem adom fel. Összességében pozitívan zártam ezt a hétvégét és már nagyon várom a folytatást.”
A többszörös bajnok Eszenyi László a csapat legtapasztaltabb versenyzője számára ez a hétvége nem egészen úgy sikerült, ahogy azt tervezte, de így is kétszer állhatott a dobogón a Formula Renault kategóriában. Sajnos az egyik versenyfutamban egy versenyzőtárs fosztotta meg a lehetőségtől, hogy a dobogós helyezésekért küzdhessen.
Így érthető, hogy nem volt igazán boldog mikor a versenyhétvégéről nyilatkozott:
„Úgy tűnik rajt szempontjából a Pannóniaring nem fekszik nekem. A harmadik futamon sem sikerült úgy elrajtolni, ahogy szerettem volna, viszont a következő körben a második pozícióig sikerült feljönni. Két körrel a vége előttig nagyon komoly csatát vívtunk. Végig nagyon közel voltunk egymáshoz Arnolddal, de nagyon elfogytak a gumik, így az utolsó körökben végig csúszkáltam. Számítottam rá, hogy ezt valahol ki fogja tudni használni, ami sajnos be is következett, így kategória harmadikként értem célba a harmadik futamon is. Minden esetre a hétvégén megszerzett helyezések és bajnoki pontok jól jönnek majd az év végi elszámolásnál”

A Sárvár mellett rendezett viadallal a harmadik versenyhétvégén is túl van a bajnokság mezőnye. Tóth Tamás a Gender Racing csapatfőnöke a sikeres felkészülés gyümölcseként megszerzett nagyszerű eredmények tükrében örömmel értékelte az I. Sárvár Kupát:
„Egy nagyon sikeres hétvégét zártunk, hisz három versenyből Rónai Tominak hármat sikerült megnyernie. Hibátlanul teljesítette a hétvégét. Balogh Zozó folyamatosan gyorsul és az élete első pole pozíciójából rajtolt, úgy néz ki nagy jövő vár még rá az autósportban. A harmadik futamra Eszenyi Lacinak is sikerült felérnie a dobogóra. Kihozta az autóból a maximumot. Az egész csapat beleértve a versenyzőket, a szerelőket és a segítőket is, egy emberként dolgozott ezen a nehéz hétvégén, aminek meg is lett az eredménye.”
A Gender Racing csapata a bajnokság következő fordulójában augusztus végén a Slovakiaringen száll majd harcba ismét a bajnoki pontokért

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top