Kazár Miklós már túl is van a jól megérdemelt nyári pihenésén, akit a nyári változékony időjárás sem tart vissza, mivel máris elkezdte felkészülését a 2017-es szezon hátralévő részére. Tundiillik a Pro Racers versenyzője ugyanis nemcsak a rallye-ban folytatja a versenyzést – a következő bajnoki fordulót, a Budapest Rallye-t szeptember első hétvégéjén rendezik meg –, hanem újra teljes szezont teljesít a quadosok országos bajnokságán a 450+ kategóriában.
Legutóbb már ismét a régi formáját megközelítve versenyzett a Veszprém Rallye-n a Pro Racers párosa, és az ötödik helyükkel – amivel ők lettek a legjobb Ford–csapat – megmutatták, igenis a legjobbak között kell velük számolni. Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón akkor szinte hibátlanul versenyzett, így nem véletlen, hogy feldobódottan mentek el a nyári szünetre.
„Nagyon fontos volt számunkra, hogy feltöltődjünk. Mindketten a családunkkal elmentünk nyaralni, nagyon élveztem, hogy a családommal, a gyermekeimmel lehetek végre együtt. Nagyon kellett ez a pár hét, és úgy érzem, mindketten igencsak motiváltan állunk neki az augusztusi felkészülésnek, mert már a következő bajnokin, a Budapest Rallye-n szeretnénk bebizonyítani, igenis számolni kell velünk” – jelentette ki Kazár Miklós.
Ráadásul Kazárra nem várnak könnyű napok, hiszen a Pro Racers versenyzője visszatér régi sikereinek színterére, és újra rajthoz áll a quadosok országos bajnokságának valamennyi futamán.
„Augusztus végén kezdődik a 2017-es szezon, és a terveim szerint a 450+ kategóriában valamennyi versenyen rajthoz állok. Nem titok, egyértelműen a hatodik bajnoki címemre hajtok, amihez az első komoly nagy lépést a szezonnyitón szeretném megtenni” – árulta el Kazár Miklós.
Szólj hozzá