Ismét KZ Invest Kupasorozat a debreceni Salakmotorpályán!
A tavalyi sikeres autó versenysorozat, 2014-ben is megrendezésre kerül, amelyet első ízben a debreceni salakmotorpályán bonyolítanak le a szervezők.
Időpontok:
március 16, május 10, június 22, augusztus 19, szeptember 14, és október 26.-án lesz a 5 verseny.
A KZ Invest kupasorozat első fordulóján az időjárás remélhetőleg kegyeibe fogadja a versenyzőket, és kilátogató nézőket egyaránt. Az eső sem jelent akadályt, hiszen a csúszós oválon még látványosabb a verseny.
A versenyzők már jelentkezhetnek az első fordulóra, viszont a borzasztó nagy érdeklődés, az idén sem fog elmaradni, hiszen ez lesz a keleti régió első autós megmozdulása.
A szervezők 120 indulóban maximálták meg a résztvevők számát, ami előreláthatólag a több éves tapasztalat alapján biztosan be is fog telni.
Itt a salakoválon egyébként az idei évben, még két alkalommal fogják szórni a salakot az autósok.
A rallye elitjéből is várunk több versenyzőt, komoly versenyautókkal, viszont a farhajtásos autók fogják a legnagyobb látványt nyújtani.
A nevezés megkezdődött és az idei évben annyi változást vezettünk be, hogy lesznek szorzós versenyek az év végi holtversenyek elkerülése végett illetve a BMW -ket és a Ladákat külön is fogjuk értékelni a bajnokság minden futamán. – nyilatkozta Soós Szabolcs szervező.
2014-ben is lesz K Z Invest kupasorozat amatőr autóverseny ! Márciusban rajtol a sorozat az első salakpályás körversennyel ami a debreceni salakmotorpályán kerül megrendezésre. Ezen sorozat alapszabálya ,versenykiírása és nevezési lapja már elérhető !
Infó: Debrecen, Salakmotorpálya
Talaj: Salak
Nevezési díj: 8000.-
Össztáv: 3x 3 kör
Kontakt: 0630-4222289 Soós Szabi vagy 06703331966 Bereczki Norbi
20140316_k_z_invest_kupasorozat_2014_2014_alapszabalyunk_.doc
20140316_k_z_invest_kupasorozat_2014_2014.1_salak_kiiras_1.doc
20140316_k_z_invest_kupasorozat_2014_nevezesi_lap14.1.doc
A jelszó tehát salakra fel!
Verseny infók: www.racing.hu
– Hajósi Miklós –
Szólj hozzá