Keresés
Close this search box.

Külföldi páros veri a magyarokat

blank

Ahogy azt vártuk, már az első nap nagy csata alakult ki a legjobbak között az idei, 20. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. A mai két szakaszon egyértelműen kiderült, a 2018-as viadalt is vélhetően egy R5-ös fogja megnyerni. Az abszolútban jelenleg az első szakaszt nagy fölénnyel megnyerő cseh Ondrej Bisaha és Petr Tesinsky vezet, ám szorosan ott liheg a nyomukban a második szakaszon leggyorsabb Velenczei Ádám, Szedő Csaba duó, míg a fokozatosan gyorsuló ifjabb Kiss László, Nyírfás Yulianna páros várja a harmadik helyen a szombati folytatást. 

Vélhetően mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen búcsúztatja az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 20. jubileumi verseny lesz a viadal történetében. A hat országból érkező indulók száma idén is meghaladta a kétszázat – összesen 204 autó áll rajthoz, ebből hét az előfutók száma –, és összesen 11 kategóriában avatnak győztest.

Miután a mezőnyben ott volt a rajtnál 13 darab R5-ös autó is – 9 Skoda Fabia és 4 Ford Fiesta –, így lehetett sejteni, az abszolút győzelemért más autóval indulóknak nem lesz sok esélyük. És ez a pénteki két szakaszt követően csak megerősödhetett mindenkiben, ugyanis az első 11 közé mindössze két nem R5-ös került be. A régi Mitsubishi Lancer EVO-ba visszaülő Kazár MiklósTóth Zsolt diktálja neki az itinert –, aki a 6. helyen áll, illetve a nap meglepetését okozó lengyel Tomasz Zbroja és Jakub Wróbel, akik a Ford Fiesta Protóval negyedikként zártak pénteken.

„Jól vagyunk, egyre jobban érezzük magunkat, holnap még látványosabban szeretnénk versenyezni” – jelentette ki Kazár Miklós.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokára csak odaért az óvatosabb kezdést követően az idei verseny egyik nagy esélye, az ifjabb Kiss László, Nyírfás Yulianna kettős. Noha a lemaradásuk szinte behozhatatlannak tűnik – 20,1 másodpercre vannak az elsőtől –, megpróbálják a szombati négy szakaszon a lehetetlent.

„Egyre jobban érezzük magunkat, ám néha háromhengerezik az autó. Ha holnapra sikerül kiküszöbölni a hibát, odatesszük magunkat, aztán majd meglátjuk, mindez mire lesz elég” – mondta pilóta.

Az idei bajnokságban már meg-megvillanó Velenczei Ádám és Szedő Csaba igencsak meglepődött, amikor kiderült, hogy több mint öt másodpercet kaptak az első szakaszon. Mindenesetre hamar túltették magukat mindezen, és a második, 11,1 kilométeres szakaszon lefelezték a hátrányukat, így megtartották az esélyüket arra, hogy pályafutásuk során először megnyerjék a Szilveszter Rallye-t.

„Érzésre is egyre jobban megyünk, és ahogy látom, az időnk is javult. Miután régen mentünk, hiányzik még a kilométer, de igyekszünk holnap tovább gyorsulni” – árulta el Velenczei Ádám.

Az élen az egyik legnagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező cseh páros, Ondrej Bisaha és Petr Tesinsky várja a szombati folytatást. A Skoda Fabia R5-össel versenyző duó főleg az első, rövidebb, 8,1 kilométeres szakaszon bemutatott fantasztikus teljesítményének köszönheti jelenlegi pozícióját.

Szót érdemel még egy régi Skoda Felíciával induló Zsebe Gábor, Studer Gábor teljesítménye, hiszen a kettős egészen parádés versenyzéssel az abszolút 11. helyén várja a folytatást, illetve a Tim Gábor, Tímár Gábor duó, akik egy Peugeot 208 R2-vel a 15. pozícióban zárt pénteken.

 

Képgaléria – sajnos a szemerkélő eső a fényképezőgépet és a fotóst is megzavarja 🙂

A jubileumi, 20. Szilveszter Rallye szombati időterve

  1. gyorsasági szakasz 5,75 km 09:05 (első autó) – Hungaroring külső
  2. gyorsasági szakasz 11,1 km 09:20 (első autó) – Hungaroring belső (körgyors)
  3. gyorsasági szakasz 5,75 km 12:00 (első autó) – Hungaroring külső
  4. gyorsasági szakasz 11,1 km 12:15 (első autó) – Hungaroring belső (körgyors)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top