Tikkasztó hőségben zajlott a 33. Italian Baja, a versenyzők lelkesedését azonban ez sem tudta elvenni, és hősiesen teljesítették a több mint 300 kilométeres versenytávot. Az olasz futamon 7 magyar legénység állt rajthoz, ketten az FIA, öten pedig a nemzeti bajnokság mezőnyében.
A nemzeti bajnokságban idén sorozatban harmadszor is Garamvölgyi Zoltán húzta be a győzelmet, ezúttal Kollár Dorottya navigátorral az oldalán. Az FIA világkupa legjobbja Francisco Barreto és Paulo Fiuza lettek, akik végig az élmezőnyben autózva, majd az utolsó szakaszon a legjobb időt megfutva gyűjtötték be az első helyet.
Prológ:
Péntek délután a prológ jelentette az első megmérettetést, ahol 14 kilométeren kellett a lehető legjobb időt megfutni. Az eredmények hölgyuralmat hoztak, hiszen az FIA mezőnyéből Dania Akkeel volt a leggyorsabb a Toyotával, míg a nemzeti bajnokságban Giampaoli Christine autózta a leggyorsabb időt egy Polarisszal. A java azonban csak ezután jött, hiszen a versenyzőkre szombaton több mint 300 kilométer megtétele várt.
SS1:
A pénteki szakaszgyőztes Dania Akeelnek nem indult jól az SS1, hiszen a pálya korai szakaszában egy elhibázott ugrató után kitört az egyik első kereke, amelyet a pályán megpróbáltak megszerelni, azonban végül vissza kellett szállítaniuk az autót a szervizparkba. Az FIA mezőnyében a Dakar szakaszgyőztes Variawa Saood bizonyult a leggyorsabbnak és bár elégedetten nyilatkozott célba érést követően, további javulást tűzött ki célként a verseny további szakaszaira.
„Elégedettek vagyunk, én elkövettem egy kisebb hibát, ez azonban nem került sok időnkbe. Mivel Dania a szakasz elején kiesett, a pálya nagy részét mi nyitottunk és sok helyen rendkívül csúszós volt, de szerencsére gond nélkül teljesítettük a távot” -nyilatkozta a pilóta.
Lónyai Pál és Miklós Alexandra a Porsche Macannal és a 35. időt futották meg. Elmondásuk szerint a nagy meleg, a por és a nehéz navigáció jelentette a fő nehézséget, de élvezték a kihívásokkal teli szakaszt.
A nemzeti bajnokságban Garamvölgyi Zoltánék a tervek szerint begyújtották a rakétákat és még úgyis a legjobb időt teljesítették, hogy szinte végig feltartásokkal küzdöttek. Évről évre visszatérő problémát jelent, hogy a nemzeti mezőny eleje, utoléri az FIA-s mezőny végét, akik lassabb, Stock autókkal indulnak és az elengedések ilyenkor a legtöbb esetben nem mennek simán.
„A szakasz 70%-ban valakit követtünk, ami hihetetlenül bosszantott minket, de igyekeztük nyugtatni magunkat. Az FIA-sok elé születni lehet, megelőzni őket nagyon nem kell… A kategóriatársunkat Christinet is csak úgy sikerült megelőznünk, hogy hibát vétettek és 200 méterrel korábban kanyarodtak le, így utána végre sikerült autóznunk egy egész jót. Nem túl élvezetes a pálya, kevés a víz, sok a hosszú egyenes majd derékszög szakasz” – nyilatkozta Garamvölgyi Zoltán.
Csucsu és Mesterházi Márk párosát számos technikai gond hátráltatta, a váltó technikai hibája miatt a pálya mellett félre kellett állniuk és az előzést segítő rendszerük sem működött, így 5.-ként zárták a szakaszt.
Tóth Péter és Salamon Márk sem tudta elkerülni a beázást, ami miatt a méterszámlálójuk feladta a szolgálatot. A tankolás egy rutinfolyamat verseny közben, azonban a párosnak csak sokadik próbálkozásra sikerült fizetni az üzemanyagért, így kikésték az idejüket. Ezután még defektet is kaptak így nem volt egyszerű megtartaniuk a fókuszt és végül a 8. helyen zártak.
Kovács Dorián és Zohreh Toby autója csak hátsókerék meghajtásban működött, azonban elégedetten zárták az SS1-et, a kavicsos, kanyargós, fűzögetős terep pedig feküdt a fiatal duónak.
SS2:
A második szelektív szakaszon több komoly helyzet is kialakult: egy Taurus versenyautóval induló páros a patakmederbe hajtás előtt a mély nyomok miatt felborult, azonban a folyóban strandolók hamar a segítségére siettek és talpra állították az autót. . Egy másik duó már nem úszta meg ilyen szerencsésen, hiszen a lángra kapott Toyota Hiluxot nem tudták időben eloltani és mindössze a csővázas szerkezet maradt meg Joao Ramosék autójából. Ami azonban a legfontosabb: személyi sérülés nem történt. Az SS2-ön is folytatódott a magyar dominancia és Csucsu és Mesterházi Márk megfutották a legjobb időt. Ezzel az eredménnyel sikerült csökkenteniük a hátrányukon és az összetett végeredményben megszerezték a második helyet.
„Sokkal jobban sikerült az SS2, igaz sajnos ez se volt hibamentes, voltak olyan visszafordító kanyarok, amiket egyszerűen képtelenség volt megoldani tolatás nélkül, de szerintem ez másoknak is gondot okozott. Elégedettek vagyunk az összetett második hellyel, és a második gyors azért kárpótolt minket, de nem bánom, hogy nem kell még egyszer végig menni a pályán fordított irányban” – mondta Csucsu.
Az összetett győzelmet Garamvölgyi Zoltán és Kollár Dorottya szerezték meg, az SS2-ön megfutott második legjobb idővel és a teljesen újjáépített, idén első bevetését teljesítő Can-Am-mel.
„Vágytam már erre az újabb olaszországi győzelemre, mert korábban nagyon szerencsétlenek voltunk az Italian Baján. Azt hiszem, három győzelem azért már jól mutatja a tempónkat és a tapasztalatot is, ami mögöttem van. Antival ezt már kétszer sikerült megcsinálnunk, most viszont Dórival az oldalamon is győzni tudtunk. Jó volt ismét az újonnan megépített Can-Am-mel menni, a csapat pedig remek munkát végzett, hiszen technikai gond nélkül lehoztuk a versenyt. Az autó böfögött, durrogott, nagyokat lángolt, imádtam.”
A harmadik helyet a prológ győztes párosa, Christine Giampaoli és Pablo Moreno Huete gyűjtötte be, tőlük nem sokkal elmaradva az 5. helyen pedig Tóth Péter és Salamon Márk zártak. A magyar párosnak több mindennel is meggyűlt a baja a második szakaszon, az első 80 kilométeren tönkrement az első difi féltengelye, a méterszámláló ismét beázott, a GPS folyamatosan tévedett, ami túlcsúszásokat eredményezett, az utolsó 80 kilométeren pedig porban kellett menniük.
Kovács Dorián és Zohreh Toby az összetett 9. helyét szerezték meg egy nagyon megterhelő SS2 után, a célba érést követően pedig a túlmelegedett fékek miatt majdnem egy fát is kiszedtek a helyéről.
Varga Imre és Toma József is a feltartásokkal és a sportszerűtlen ellenfelekkel küzdöttek az SS2-ön, ráadásul egyik előzéskor még nekik is ment az egyik autó, így egy eléggé megviselt autóval szelték át az Italian Baja célvonalát.
SS3:
Az FIA mezőnyére vasárnap várt még egy 100 kilométeres szakasz, melynek győztese az SS1-et is domináló Variawa Saood lett. Az SS3 után az összetett győzelmet azonban nem ő, hanem Francisco Barreto szerezte meg, aki ezzel első sikerét könyvelhette el.
„Nagyon boldog vagyok, ez az első győzelmem, így még különlegesebb az érzés. Hálával tartozom a családomnak is, hiszen minden versenyemen ott vannak és támogatnak, ami rengeteg munka” – nyilatkozta a portugál.
Lónyai Pál és Miklós Alexandra a második szakaszig élvezetes, jó tempót tudott autózni. A vasárnapi SS3-on már nagyon kijárt pályákon mentek, folyamatosan leért az autó alja és végül derékfájdalom miatt a cél előtt lejöttek a gyorsról. Elmondásuk szerint nem lett volna rossz verseny, azonban a nagy hőség, a kijárt, rossz pályák és az ismétlődő szakaszok miatt nem volt már értelme erőltetni a folytatást.
Az M1 Flotta Magyar Tereprallye Országos Bajnokság következő fordulója a minden évben legjobban várt HunGarian Baja, ami idén már 23. kiadását ünnepli. A verseny augusztus 13-15. között várja a tereprallye krémjét Várpalotán és a lőtér pályáin.
Italian Baja FIA World Cup:
- Barreto Francisco – Fiuza Paulo
- Spierings Paul – Salomons Mark
- Vanagas Benediktas – Paliukenas Aisvydas
Italian Baja nemzeti bajnokság:
- Garamvölgyi Zoltán – Kollár Dorottya
- Csucsu – Mesterházi Márk
- Christine Giampaoli – Pablo Moreno Huete
5. Tóth Péter – Salamon Márk
9. Kovács Dorián – Zohreh Toby
21. Varga Imre – Toma József
Szerző: Erős RékaFényképek: Pataky Péter


Szólj hozzá