Keresés
Close this search box.

NÉGYKARIKÁS KÖRÖZÉS

blank

Audi RS3 LMS és R8 GT teszt – Zandvort – Hollandia
A JLG Motorsport kis csapatának 2018-ban az első sporthoz kapcsolódó útja rögtön a holland tengerpartig vezetett a közelmúltban. Fiatal versenyzőnk ugyanis egy nagyon komoly teszt lehetőséget kapott a német Racing One Motorsport-tól a régi legendás tengerparti holland versenypályára. Az idei évadra a csapat a TCR Europe versenysorozatot célozta meg a lehetőségek és a tavalyi tapasztalatok alapján. Jelenleg ehhez próbálja meg kiválasztani a minden szempontból legoptimálisabb versenygépet kis csapatunk. Ehhez igazán komoly és különleges lehetőség volt ez a tesztnap, ahol Márk a TCR egyik legütőképesebb autótípusával szerezhetett tapasztalatokat.

Az időjárás nem kényeztette el a Zandvort-i első tesztnap résztvevőit. Mínusz hét fok és sokszor hetven kilométeres szél nehezítette a versenyzők dolgát, de legalább száraz pálya várta a versenyzőket. Márknak ugyan először még talán némi óvatosságból egy esőgumi szettet rakott fel a csapat, de annak a mintái hamar lerongyolódtak az első körökben. Aztán egy használt slick abroncs szett került az autóra. Nyilván a fő cél az autóval való fokozatos ismerkedés volt elsősorban, meg persze a pályát is meg kellett ismernie versenyzőnknek – ugyan szimulátoron sokat gyakorolta a tengerparti kört a teszt előtt – a nem túl barátságos időjárási körülmények között. Márk így folyamatosan lépegetve, gyorsulva rótta a köröket, míg a végére standard, ezen a pályán TCR autóval éles versenyben is nagyon jónak számító időket futott, melyben azért még akadt némi biztonsági tartalék.

blank

Martin Kohlhaas a Racing One fiatal csapatfőnöke nem kis meglepetéssel és lelkesedéssel kommentálta Márk teszten nyújtott teljesítményét, hogy a kevés tapasztalata ellenére milyen gyorsan alkalmazkodott az autóhoz és jól kihasználva rögtön stabil és gyors köröket tudott futni vele. Ráadásul a mostoha időjárási körülmények között is rögtön jelentősen megközelítve az éles versenyben általában itt futott legjobb időket is. Nagyon jó dolog volt látni, hogy az autósport amúgy kőkemény üzleti világában, egy bizony igencsak jómódú és komoly autóparkkal rendelkező csapat főnöke már így az első találkozásra a szívébe zárta Márkot és a kis csapatunkat versenyzőnk teljesítménye és hozzáállása alapján! A TCR-es tesztet, ahol Márk egy bő versenytávnyi kört teljesíthetett egy ebédszünet követte.

blank

Aztán ahogy egy jó ebéd után illik, következhetett a desszert! Ez a csapat egyik vadonat új R8 GT autója volt, melyet a napokban vettek át és üzemeltek be. Márk az 500 lóerős középmotoros versenygéppel is nagy örömmel hajtott a pályára, hiszen korábban még soha nem vezethetett ilyen erős autót. A körözés célja itt főleg annyi volt, hogy megfigyelhessék az új autó paramétereit, viselkedését és, hogy kijöjjenek az esetleges apróbb hibák, az amúgy németes precizitással összeszerelt versenygépből. Kedvenc fiatal versenyzőnknek természetesen nagyon tetszett az óriási motor erő, de azt észrevételezte, hogy az autó elektronikája egyes esetekben kicsit felülbírálja a versenyző akaratát, ami persze érthető, hiszen a GT4 a kevésbé rutinos, de annál gazdagabb gentleman driver-ek között is nagyon népszerű kategória.

blank

A remek hangulatú és várakozáson felül sikerült tesztnapot követően is maradt még különleges meglepetés Márk és kis csapatunk számára! Ugyanis Kohlhaas úr a csapat szuper kamionjának tárgyalójában egy nagyon izgalmas, a kis hazai autósportéletünkből nézve túlzás nélkül mondhatjuk, hogy álomszerű együttműködési lehetőséget vázolt fel számunkra a 2018-as versenyszezonra. Ennek megvalósításához természetesen még számos egyeztetés és a dolgok szerencsés együttállása is szükséges, de ez a lehetőség egy újabb fantasztikusan komoly lépés lenne kedvenc kis versenyzőnk pályafutásában!

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top