Keresés
Close this search box.

Balogh Bence Európa-bajnok lett

Három forduló ugyan még van a nemzetközi bajnokságból, de a bajoki cím már Szlovákiában eldőlt. Balogh Bence az FIA Swift Cup Europe International idei bajnoka.

Kicsit furcsa helyzet alakult ki a Swift Cup Europe sorozatban. Az FIA (vagyis a nemzetközi) kupát Balogh Bence vezette torony magasan a szlovákiai versenyhétvége előtt. Bár előnye jelentős volt Csik Jánossal szemben, de minden azon múlt, hogy Csik tud-e pontot hozni Baloghon. Az időmérőt Csik nyerte, így az joggal lehetett számítani egy izgalmas csatára. A verseny utolsó előtti köréig, pedig úgy tűnt, hogy – ha csak két pontot – de hozni tud a tabella éllovasával szemben. Az élet azonban új forgatókönyvet tett az asztalra, és dramaturgiai szempontból is alaposan megkavarta a színjátékot. Csik autójából kifogyott az üzemanyag, így aztán nem csak a futamgyőzelmet, de a dobogós helytől is búcsút vehetett. Balogh, pedig behúzhatta idei hatodik futamgyőzelmét.
A vasárnapi verseny előtt – már csak – matematikai esélye volt Csiknak, hogy életben tartsa a bajnoki címre reményét. Azonban végig egymással csatáztak, melynek – minden szempontból – Balogh volt a nyertese. Azonban Balogh nem bírt a vérével, és – bár a második hely Csik mögött is elég lett volna – az utolsó körben átvette a vezetést. Balogh így nem csak, hogy duplázott a hétvégén, de az FIA Swift Cup Europe Bajnoki címet is ünnepelhette.
A nemzetközi címet megszerezte, de a Magyar Bajnoki cím még hátra van. A Hungaroringen októberben három futammal fejeződik be az idei szezon. A nemzeti bajnokságot is vezeti, de mögötte (48 ponttal) elmaradva Benyó Máté (13 éves) van a tabellán. Bár, itt is – csupán – matematikai esély van arra, hogy más legyen a bajnok, de a technikai sportok világában bármi megtörténhet. Így, az majd csak október 11.-én dől el, hogy Balogh idén mindent visz?
A szlovákiai hétvége rendkívül eseménydúsra sikeredett, hisz a pályán zajló események alaposan felkavarták a kedélyeket. Szombaton szokatlanul korán – reggel nyolc órakor – rajtolt a mezőny. Így aztán ennek is lehetett köze ahhoz, hogy – az amúgy kicentizett mennyiségű – üzemanyag több autóból is idő előtt fogyott el. Csik János mellett Benyó Máté és Fekete Balázs is üres tankkal fejezte be a versenyt. Vasárnap, pedig Miss János balesete rázta fel a nézőket. A rajtot követően Miss János nagyot csatázott Lencse Zoltánnal és Frederic Overrel, azonban hárman – egymás mellett – már nem tudtak elfordulni az első kanyarban. Miss „húzta a rövidebbet”, melynek eredményeként felborult az autójával. Szerencsére Miss saját lábán hagyta el a pályát. Később Over ütközött Keszthelyinek, így a fiatal versenyzőhölgy idő előtt kényszerült kiállni. De a két nagy esemény mellett természetesen végig nagy csatákat vívtak a pilóták. Benyónak is sikerült ismét dobogóra állni – ami már ráfért – és így sikerült megőriznie a nemzeti bajnokságban az összetett második helyet.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top