Keresés
Close this search box.

Michelisz vezetéstechnikai kurzust tartott

blank

Bajnok a fedélzeten. A felirat Michelisz Norbert utcai Hondáján hűen tükrözte nemcsak azt, hogy a túraautó-világbajnokság privát győztese vezeti, hanem azt is, ami a Groupama Tanpályán történt vasárnap délelőtt.

Michelisz Norbert ugyanis egy nap erejéig instruktornak állt – sztorizott, felhívta a figyelmet a jó üléspozíció, a jó téli gumik használatának fontosságára, s ha úgy adódott, maga is volán mögé ült, hogy bemutassa, mit hogyan kellene csinálni a havas utat jelképező műgyantán, amelyen a legtöbben úgy pörögtek-forogtak – legalábbis elsőre –, mintha jobb dolguk nem volna.

„Hogy ki mennyit pörög, az csak gyomor és sebesség kérdése” – mondta Kőrös András instruktor, a kurzus előtti elméleti oktatáson – autósport nyelven szólva „versenyzői eligazításon”. Végül azonban lehetett bárki bármennyire óvatos, a megpördülést nemigen akadályozhatta meg.

De éppen ezért jöttek, hogy tanuljanak.

Például a vészfékezést. Hogy amikor már azt hiszed, hogy tövig nyomtad a féket, akkor még korántsem tetted meg. Vagy, hogy mit kell tenni, ha havas úton megcsúszik az autó, és miként kell irányt váltani csúszós felületen.

„Aki nem ismeri a határait, nem is tudja, milyen messze van azoktól” – fogalmazta meg mottóját a naphoz címezve Michelisz, aki hétről hétre, versenyről versenyre feszegeti a saját határait.

„Elsősorban azért élveztem ezt a napot, mert nagyon kedves emberek vettek körül, másrészt abból a szempontból is tanulságos volt számomra, hogy egy egyórás elméleti oktatás milyen eredményt érhet el a kevesebb kilométerrel rendelkező, vagy kezdő autósoknál is. Szerintem azért is különösen hasznos egy ilyen kurzus, hogy mindenki fel tudja mérni az autója és az abroncsai állapotát csúszós felületen is, és bizony most is láttunk olyan abroncsokat, amelyek nem voltak alkalmasak a közúti közlekedésre. És lehet valaki bármilyen jó sofőr, ha az autója műszaki állapota nem megfelelő, az előbb vagy utóbb balesethez vezet. Én már sokadszor vagyok itt a Tanpályán, tehát nem értek különösebb meglepetések, de emlékszem, amikor négy évvel ezelőtt először ráhajtottam a műgyantára, miközben a rántópad megdobta az autóm hátulját, bizony engem is meglepetésként ért, pedig már akkor is autóversenyeztem egy ideje…” – mondta Michelisz Norbert.

Az exkluzív kurzus végén a Honda-pilóta minden résztvevőnek emléklapot adott át, tanúsítandó, hogy elvégezte a kurzust, s külön taps járt annak a fiatalembernek, aki a legjobb eredményt érte el a szlalompályán rendezett időmérőn. Gergely 26 éves, és ajándékba kapta ezt a kurzust. Kifejezetten Michelisz Norbert miatt egyébként, hiszen már évek óta figyelemmel kíséri a túraautó-világbajnokság eseményeit, és az összes hungaroringi futamot végigszurkolta.

Most saját magát tette próbára, s elmondása szerint sokat tanult ezalatt a négy óra alatt. Leginkább a rántópad lepte meg, de a vészfékezés, valamint a műgyantán való manőverezés is sok tanulsággal szolgált számára.

Hasonló élményt élhet át, vagy ajándékozhat bárki, aki a fentiek alapján kedvet kapott, hogy a szokásosnál jobban felkészüljön a télre – a Groupama Tanpálya voucherei megvásárolhatók az Árkádban és a Duna Plazában lévő értékesítési pontokon, illetve a webshopban (hungaroringshop.hu).

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top