Keresés
Close this search box.

Újabb hős van születőben?

Sok fiatal teszi fel a kérdést, hogy vajon hova juthat ma, egy gyerek az autósport világába? Miből lehet tudni, hogy valakiben meg van a bajnoki címhez szükséges plusz?

Ezek azok a kérdések melyeket, mint újságíró nem tisztem véleményezni. Azonban az újságíró is lát. Látja, hogy melyik versenyző mit, és hogyan tesz le arra a bizonyos asztalra. A Swift Cup Europe sorozatban is időről időre jelennek meg olyan fiatalok, akik gyorsan felhívják magukra a figyelmet tehetségükkel. Így van ez a most 13 éves Benyó Mátéval is. Már 2013-ban megjelent a gyorsasági szakág közelében, amikor ismerkedett a pályaautózással. Az auto-crosst is megjárt versenyző számára az autósport ugyan nem volt idegen, de azért nem lehet egy lapon említeni korábbi versenyzéseivel. Két külön világ, ahol más és más adottságokra van szükség. A tavalyi évet követően dőlt el, hogy idén a Swift Cup Europe sorozatában fog indulni. Az év végén még úgy tűnt, hogy az 1,3-asok kategóriájában fog bemutatkozni, azonban – kicsit váratlan döntés következtében – tavasszal a jelentősen erősebb 1,6-os kategóriában láthattuk már viszont. Talán kicsit aggódva, hisz még is csak egy több mint 160 LE-s autóról van szó, és jelentős versenytapasztalattal még nem rendelkezett.

Azonban, most, hogy a szezon felén túl vagyunk, beszéljenek a tények, és döntse el mindenki, hogy vajon van-e keresni valója egy 13 éves „gyereknek” a nagyok között. Mivel az FIA nem engedélyezi jelenleg, hogy nemzetközi versenyen 16 év alatti személy részt vegyen, így Máté számára a nemzeti bajnokságban való részvétel a legfontosabb.

A Hungaroringen rendezték az első versenyt, ahol Máté belépője több mint jó volt. Megszerezte a Magyar Bajnokságban első futamgyőzelmét, és ráadásul az ő nevéhez került a leggyorsabb kör jelölése és a vele járó plusz pont. Itt kell megjegyezni, hogy a nemzetközi mezőnyben is figyelemre méltó volt a teljesítménye, hisz a 27 fős mezőnyből a hatodik helyen zárta a futamot. A második fordulóban bizonyította, hogy nem a véletlen műve volt a szép szereplés és egy második hellyel zárta a hétvégét. Az első versenyhétvége után már többen is felkaphatták a fejüket, de a szkeptikusok még halkan megjegyezték „szerencséje volt”. Nos, ha akkor ezt még így is gondolták egyesek, akkor a Szlovákia Ringen alaposan rácáfolt, hisz előbb egy 5., majd egy futamgyőzelem került a mérlegbe. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a szemfüles szakértőknek feltűnt, hogy Máténak nagyon fekszik a vizes pálya. A mérlege ekkor már négy versenyből három dobogós hely (2×1, 1×2).

Aztán jött Ausztria és az igen gyors Salzburg Ringi pálya. Most, már mindenki kíváncsi volt, hogy egy teljesen – és a mezőny jó részére elmondható – ismeretlen pályán, hogyan fog tudni teljesíteni. Máté, pedig ismét bizonyította, hogy nem véletlen az eddig elért kiemelkedő teljesítmény. Két futam két dobogó ismét. A megszerzett második és harmadik hellyel, pedig vezette a nemzeti bajnokságot. Aztán jött a Pannonia Ring, ahol az első versenyen ismét 2. lett, míg a másodikon harmadik. A versenyt követően azonban megkapta élete első büntetését, és így a harmadik helytől búcsút kellett vennie. Az év első komolyabb drámája számára, hisz most első ízben kellett megtapasztalnia, hogy az elért eredmény miként tud semmi foszlani egy bírói döntés következtében. Ez az, ami – bármennyire is érett és tapasztalt egy versenyző – mindig nagyon nehéz feldolgozni.

A szezon felénél már egyértelműen kijelenthető, hogy Benyó Máté rendkívüli képességekkel bíró versenyző, aki egyáltalán nem esélytelen a bajnoki cím megszerzésére. Bár, korai még erről beszélni, hisz az autósportban csak az a biztos, ami már elmúlt, de minden esetre, komoly ellenfélként tartja már mindenki nyílván. Balogh Bence jelenleg – mindössze két ponttal – vezeti előtte a bajnokságot, így aztán egész biztos, hogy talán a leg kiélezettebb csatára kerülhet sor a bajnokság történetében. Minden esetre a sorozat történetében eddig csak két versenyzőnek sikerült újoncként bajnoki címet szerezni a sorozatban, ők, pedig azóta a világ legjobb pilótái között vannak számon tartva. Hogy vajon Máté Michelisz Norbert és Kiss Norbert nyomdokaiba fog-e tudni lépni? Történjen bár mi, Benyó Máté már bizonyította, hogy fel tud nőni a feladathoz és van helye a nemzetközi autósportban. A gyorsasága mellett rendelkezik azzal a sportszakmai alázattal, a tanulás vágyával és kitartással, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy bajnok legyen. Bár nem tudni, hogy mit hoz a jövő, de az biztos, hogy ha lehetőséget kap, akkor a legnagyobbak közé kerülhet. A bajnoki vér benne van, már csak a lehetőség kell. Így érdemes lesz már most megtanulni ennek a fiatalembernek a nevét, hisz egy újabb hős születésének lehetünk szemtanúi.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top