Keresés
Close this search box.
Hungaroring

A pályacsík majd’ felén már új az aszfalt!

Hungaroring

A Hungaroring megújul – legalábbis az aszfaltcsík mindenképpen.
Senki számára sem titok, hogy Formula–1-es pályánkon az utóbbi hetekben, hónapokban építkezés folyik, ám eddig a kevésbé látványos munkák zajlottak (úgy, mint csatornázás, szegélycsere, a rázókövek lerakása), most azonban elérkeztünk a legizgalmasabb részhez, a kopóréteg cseréjéhez, vagyis az aszfaltozáshoz.

A munkálatokat végző Swietelsky Magyarország Kft. munkatársai az elmúlt hetek évszakhoz képest kedvező időjárását kihasználva a 12-es kanyar bejárati egyenesétől kezdve a 2-es kanyar bejáratáig felmarták a régi kopóréteget (ez azt jelenti, hogy négy centimétert felmartak a régi aszfaltból), és a pálya teljes szélességében meg is építették az új aszfaltot ezen a szakaszon, illetve a boxutcában is.

Mindez számszerűsítve azt jelenti, hogy a pálya 45 százalékán, vagyis mintegy két kilométeren készen van az új aszfalt.
„Hatalmas szakmai kihívást jelent számunkra, hogy hazánk Formula–1-es pályáján dolgozunk, ilyen feladattal nem minden nap találja szembe magát az ember – nyilatkozta Szabó Martin, a Swietelsky Magyarország projektvezetője, majd arra a kérdésre is válaszolt, vajon mennyi időt vett igénybe az aszfaltozás: – Kollégáink három nap alatt marták fel az aszfalt négy centis rétegét, és további három nap alatt rá is került a pályacsíkra az új kopóréteg. Két, esetenként három aszfaltbedolgozó géplánc dolgozott a pályán, összesen pedig körülbelül ötven ember tevékenykedett az aszfaltozás során. A hagyományos útépítésen felüli követelményeknek és elvárásoknak kellett megfelelnünk – így azután lézer-szkennelést használtunk az építkezés megkezdése előtt. Időarányosan jól állunk a munkálatokkal, hiszen nem csupán az aszfaltozási munka felét végeztük el, hanem például a szegélyek is majdnem a teljes szakaszon elkészültek. ”

A műszaki paraméterek egy versenypálya építésénél ugyanolyanok, mint például az autópálya építésnél – prémium alapanyagokból dolgoznak. A különbséget az jelenti, hogy itt egyedi szegélyeket használnak (ilyenek a hagyományos útépítésnél nincsenek), illetve más a vonalvezetés. A rázókövek is megnehezítik a munkát némiképp, hiszen ezek darabja 400 kilogramm súlyú – nehezen kezelhetőek és a lerakásuk is nagy figyelmet igényel, hiszen fontos a pontos illeszkedés az íveken. Eddig azonban egyik extra feladat megoldása sem ütközött különösebb nehézségbe.

„Az aszfaltozás már igazán látványos változást eredményezett a pályacsíkon, s bár az építkezés folyamatosan zajlik, én már most látom, mennyire más lesz a Hungaroring az új pályacsíkkal. A kivitelező vállalkozótól úgy tudom, a ködös, esős idő nem kedvez a további aszfaltozásnak, így az elkövetkező körülbelül két hónapban a tereprendezési munkák zajlanak majd, és időjárástól függően február közepén-végén tudják majd folytatni a kopóréteg cseréjét. Időben vagyunk a munkákkal, hiszen az első nemzetközi verseny április 24-én, a túraautó-világbajnokság magyar futama lesz a Hungaroringen” – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Forrás: Hungaroring

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top