Keresés
Close this search box.

Forma-1 visszatekintés: az első három verseny

Izgalmakat és nagyon sok feszültséget tartogatott számunkra eddig a 2014-es Forma-1-es szezon.

 Izgalmakat és nagyon sok feszültséget tartogatott számunkra eddig a 2014-es Forma-1-es szezon. Az előző évekből kiindulva a sportszakma nem sokat spekulált a szezon előtti teszteket követően, hiszen a tapasztaltabbak már tudják, hogy ezekből az eredményekből kiindulni nem lehet, hiszen a nagy csapatok és versenyzők sokszor csak úgymond altatják a nézőket és persze egymást is. Március elején még azt gondolhattuk, hogy idén is egy unalmas, Vettel uralta év lesz, amikor a német – az előző évekhez hasonlóan – több másodperces fölénnyel fogja a vetélytársait az időmérőkön túlszárnyalni, míg a versenyen a második helyezettre is minimum fél másodpercet fog adni a leintéskor.

Visszatekintés versenyről-versenyre

Az Ausztrál Nagydíj azonban tartogatott meglepetéseket és ekkor már tudhattuk, hogy egy izgalmas idény elé nézünk: az előző években domináló Sebastian Vettel kiesett a Q2-ben és a szezon első versenyét a 13. rajtkockából kezdhette meg. A pole pozíciót a Mercedes pilótája, Lewis Hamilton szerezte meg, mellőle a hazai pályán szereplő Daniel Ricciardo rajtolhatott, míg a harmadik rajtkocka a szintén Mercedes-es Nico Rosbergé lett. A mindig mosolygós Ricciardo már az első, komoly bevetésén borsot tört az orra alá mindazoknak, akik a Red Bullhoz való szerződtetése után epés megjegyzéseket tettek rá.
Vasárnap a mezőnyt csak a második nekifutásra sikerült elrajtoltatni. Az első kör láttán a tv képernyők előtt ülő és a helyszínen szurkoló rajongók lélegzete is elakadt, ugyanis Nico Rosberg nagyon rafináltan Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo közé beszúrt és az élre ugrott – azonban a brit csapattársra ezen a versenyen rájárt a rúd, ugyanis Hamilton mérnöke a fülére szólt, hogy meg kell óvni a motort, álljon ki a boxba, majd újra szóltak neki, hogy maradhat mégis a pályán, azonban az „öröm” nem tartott sokáig, ugyanis a negyedik körben végül ki kellett állnia a 2008-as világbajnoknak a versenyből. A négyszeres vb-győztes Vettel hétvégéje sem sikerült azonban úgy, ahogy azt a csapat eltervezte, ugyanis a borzalmas kvalifikációs idő után nemhogy esélye lett volna a német klasszisnak felzárkóznia a többiekhez, hanem egyre hátrébb csúszott, majd az ötödik körben kénytelen volt ő is feladni a versenyt. A futamot végül Nico Rosberg nyerte, mögötte 24 másodperces hátránnyal Daniel Ricciardo végzett, a harmadik helyen pedig Ron Dennis új favoritja, a McLarenes Kevin Magnussen futott be.
Az év második futama, a Maláj Nagydíj igencsak kaotikusra sikeredett – ahogyan azt az előző években is megszokhattuk. Az időmérő edzés az esőzés miatt 50 percet csúszott. Az első etap sem ment le zavartalanul, ugyanis a 18. percben, a leintés előtt Marcus Ericsson összetörte a Caterham-et. A Q2-ben már az eső is újra erősödött, így a többség esőgumikkal lépett a pályára, azonban ezt az etapot sem úszta meg a versenyigazgatóság és a sportbírók munka nélkül, ugyanis a felvezető körön a Ferraris Fernando Alonso és a Toro Rosso újonca, az orosz Daniil Kvyat összekoccant és Alonso autóján a bal oldali kormányösszekötő elem eltört. Újra piros zászlós megszakítás következett, majd pár perccel az eset után folytatódott is az időmérő, amiből bő 12 perc volt még hátra. Végül a pole-t ismét Hamilton szerezte meg, Vettel pedig a második helyről rajtolhatott, míg Rosberg a harmadik legjobb időt autózta. A szezonnyitón történtekért Lewis Hamilton kárpótlást kapott a sorstól, ugyanis a Maláj Nagydíjon rajt-cél győzelmet aratott. A csapat és a hazai pályán szereplő főszponzor viszont duplán ünnepelhetett, ugyanis Nico Rosberg a második helyen ért célba, így kettős győzelmet könyvelhetett el a német istálló. Ezen a versenyen pedig megszerezte első pontjait a Red Bull klasszisa, Sebastian Vettel is, noha az első körökben izgalmas csatáknak lehettünk szemtanúi – az első kanyarokban fej-fej mellett haladt Vettel és csapattársa, Ricciardo, ám az ausztrál végül megelőzte – viszont a német rekorder nem hagyta annyiban a dolgot és egy pár kört követően visszaszerezte a harmadik pozíciót amit utána sikerült is megtartania. Ezen a versenyen viszont Ricciardora rájárt a rúd, ugyanis a második bokszkiállásánál a szerelők nem megfelelően szerelték fel kocsijára a bal első abroncsot, amit az ausztrál rögtön érzékelt is, de nagyon értékes másodperceket veszítettek el azon idő alatt, amíg a szerelők visszatolták – az eset miatt csak a mezőny végére tudott végül visszatérni, ám a versenye ezután sem volt zökkenőmentes, ugyanis az első szárnya megsérült és újabb kiállásra volt szüksége, ezután pedig 10 másodperces büntetést is kapott veszélyes kiengedés miatt. Néhány körrel a vége előtt végül kiállt, és feladta a versenyt…
A harmadik futam helyszíne Bahrein volt. Annak ellenére, hogy Hamilton mindhárom szabadedzést megnyerte, mégis csapattársa, Rosberg szerezte meg a rajtelsőséget, míg az angol mellőle indulhatott. Ricciardoé lett a harmadik legjobb idő, ám az előző versenyről „hozott” 10 rajthelyes büntetésének köszönhetően a 13. helyről rajtolt vasárnap, így csapattársa, Vettel a 12. pozícióbol tudott nekivágni az újabb kihívásnak… A futamon hatalmas házi csata alakult ki a Mercedesnél – ugyan Rosberg már az első körben elveszítette vezető pozícióját, de folyamatosan a nyakában loholt és lesben állt, hátha valami hibát követ el Hamilton, amit kihasználhat, ez azonban nem történt meg. A brit és a német pilóta habár néha test-test elleni harcot vívott egymással, a csapatvezetés nagy izgalmára, Rosberg nem tudta megelőzni riválisát, így kénytelen volt megelégedni a második hellyel, míg Hamilton idei második győzelmét büszkén könyvelhette el. Harmadik helyen intették le a Force India pilótáját, a mexikói Sergio Perezt, akinek 2009 óta ez volt az első dobogós helyezése a királykategóriában.

A cikk folytatását a Sportime hamarosan megjelenő, következő számában olvashatják

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top