A Honda vezetője, Yusuke Hasegawa meglepő nyilatkozatot tett, ugyanis egyik interjújában elmondta, hogy megvizsgálták Fernando Alonso adatait, és nem leltek semmilyen motorral kapcsolatos problémára, amely indokolta volna azt, hogy a kétszeres világbajnok a futam közben feladja a Belga Nagydíjat.
A verseny első pár köre remekül sikerült a spanyol klasszis számára, ugyanis három vetélytársát sikerült megelőznie a La Source-ban, azonban ezután lassan elkezdett visszacsúszni, mivel az egyenes szakaszokban a gyenge motor miatt még a távolságot sem tudta tartani a mögötte haladókkal.
Ezután egészen a középmezőnyig csúszott vissza, majd helyzetét a kerékcsere sem segítette, ugyanis a friss abroncsokon sem tudott gyorsabb lenni, majd nem sokkal később motorhibára hivatkozva kiállt a versenyből.
„Fernando brilliáns rajtot vett, azonban a futam többi része nagyon nehéz volt számára” – nyilatkozta Hasegawa. „A rádióban úgy fogalmazott, hogy probléma van az autójával, azonban mi semmi erre utalót nem láttunk a rendelkezésünkre álló adatok alapján, azonban óvintézkedésként inkább behívtuk.”
Stoffel Vandoorne, a McLaren másik pilótája se lehetett teljesen elégedett, hiszen a 14. helyen zárt, ráadásul több, mint egy perces volt a hátránya az élen haladóktól a késői biztonsági autós fázis ellenére. Hasegawa ezzel kapcsolatban hozzátette: a fejlesztéseket továbbra is gőzerővel folytatják. „Ez a hétvége határozottan vegyes volt számunkra” – tette hozzá, majd hangsúlyozta: a kvalifikációkon egyre jobb teljesítményt képesek felmutatni, azonban a versenyek során még mindig akadnak technikai problémák.
Szólj hozzá