Keresés
Close this search box.

Murczin és Murczin egy tereprally autóban!

Adrenalin Sprint Kupa III. fordulóját rendezték meg 2013 november 16-án.
Murczin Vivien tereprally versenyzőt kérdezem a verseny után. 

Adrenalin Sprint Kupa III. fordulóját rendezték meg 2013 november 16-án.

Murczin Vivien tereprally versenyzőt kérdezem a verseny után.

Kedves Vivien!
Életedben először navigáltál édesapádnak ezen a tereprally versenyen, és egyből a harmadik helyre hoztátok be a versenyautót.

Kinek, vagy minek a motiválásra döntöttél a navigálás mellett?
– Igazából úgy kaptam lehetőséget a navigálásra, hogy apa navigátora Bagics Robi nem ért rá, és amikor én ezt megtudtam rögtön mondtam, hogy majd én navigálok.
Először még nem adott konkrét választ erre, nem is nagyon reagált.
Másnap viszont mondta, hogy akkor sokat kell tanulnom, és beszéljek Robival, ő majd segít a felkészülésben.

Milyen módon tudtál felkészülni a megmérettetésre?
– Beszéltem Robival, találkoztunk hozott régi itinereket, belső felvételeket, és azokkal gyakoroltam. Mondtam fel magamnak az utasításokat az itiner alapján, plusz elolvastam a tereprally szabályzatát a vizsgához és a Robi minden fontos dolgot elmondott. Sikeres volt a vizsgám is, amit aznap tettem le a verseny napján. Viszont élesben nem tudtunk gyakorolni egyáltalán előtte, mert nem volt idő rá hisz egy hónappal előtte született meg ez a döntés és az autó sem volt kész csak pár nappal a verseny előtt.

Hol is milyen pályákon zajlott ez a verseny?
– Domonyban (Domonyvölgyben) volt a verseny 2db szelektív szakasz volt, és azok ismétlődtek illetve a Hungexpon volt még 1 gyorsasági, amin mi voltunk a leggyorsabbak.

Mit tudhatunk meg a versenyautóról?
– 420 lóerős 7000cm3-es csővázas műanyag karosszériás 3D Proto. Elől hátul kereszt lengőkaros, független kerékfelfüggesztéssel, oldalanként egy Fox rugóstaggal és egy Fox Bypass-al szerelve, összkerék hajtással, hat fokozatú szekvenciális váltóval.

Legközelebb mikor láthatunk újra navigálni?
– Nagyon jó volt apukámnak navigálni, bár a gyomrom nem annyira bírta (6x hánytam), de Robi apukám igazi navigátora, nem akarom elvenni tőle a helyet, viszont ha akad meg ilyen alkalom pl Robi nem ér rá, akkor szívesen beülök apa melle újból.

2014-es tervek?
– Terv az mindig van és lesz is, de ez Apa, és az én titkom egyelőre.

Köszönjük a Partnereink segítségét:
RO-BETA, Murczin Off-Road Technics Kft.

 

Fotók: Pataky Péter

– Hajósi Miklós –

www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top