Keresés
Close this search box.
Fotó: Amber PR

Észtországban térnek vissza

Fotó: Amber PR

Hat hónap koronás szünet után indítják újra a hétvégén a Rali Világbajnokságot. A rali világbajnoki szezon köszönhetően korai kezdése miatt az év elején letudott két teljes értékű és egy korábban befejezett versenyt, mielőtt végül ezt a bajnokságsorozatot is utolérte a koronavírus járvány. Monaco és Svédország még rendben meg tudta rendezni a maga versenyét, de Mexikóból korábban elutazott a teljes mezőny, mert félő volt, hogy nem tudnak hazatérni a résztvevők az országhatár zárások miatt.

A 2020-as versenynaptárt itt is alaposan átírta a világjárvány. Sok versenyt halasztani vagy törölni kellett annak függvényében éppen hogyan alakult, vagy alakul a járványhelyzet. Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy több új vagy visszatérő rali is törlésre került, de kettő új helyszín – Észtország és Belgium – csatlakozott. Az Észt Rali világbajnokságba emelésének kérdése már egy ideje a levegőben lógott, hiszen Ott Tanak személyében egy nagyon tehetséges észt raliversenyző, a 2019-es ralivilágbajnok, kimagasló tagja a mezőnynek. 2019-ben megmutatták az észtek milyen minőségű versenyt tudnak rendezni, s ez elég volt ahhoz, hogy idén betegyék a lábukat a Rali Világbajnokság porondjára.

A szezon második murvás versenye óriási kihívást jelent a csapatok számára. Nem csak azért, mert ez mindenki számára kevésbé ismert terep. Igaz, tavaly Ott Tanak megnyerte ezt a ralit, amikor még nem volt része a Rali vb-nek. Azért is, mert ez lesz az első versenye a világbajnoki ralimezőnynek az új Covid-19-es szabályzat mellett. Nagyon kevés rajongót engednek majd a pályák mellé, s itt is folyamatos koronavírus tesztelés van az összes résztvevő számára. A csapatoknak volt lehetőségük tesztelni és más ralikon is részt venni, hogy kicsit felrázzák berozsdásodott végtagjaikat. Nem okozhat nagy gondot ismét rajthoz állni.

Ezzel együtt még négy versenyt terveztek be az idei szezonban, s mind a négy helyszín európai. A Török és a Szardíniai Rali eleve tervezve volt az idei versenynaptárban. Az előbbi gyakorlatilag ugyanekkora, míg Olaszországba nyár helyett ősszel látogat el a ralimezőny.

A márciusi Mexikói Rali után ezúttal is murvás közegben versenyeznek a ralisok. Köztudott, hogy a murvás utakon minél több autó megy végig, annál tisztábbak, gyorsabbak és jobb tapadásúak a „söprögetésnek” köszönhetően, így ez esetben a hátrébbról rajtolás előnyt jelenthet. Ott Tanak csak ötödik az egyéni ponttáblán, pedig Mexikóban a második helyen ért célba Sebastien Ogier mögött. A címvédő észt világbajnok minden bizonnyal azon lesz, hogy az övé legyen az első észt győztes világbajnoki trófea, s hogy csapatát a Hyundait az élre röpítse.

Sebastien Ogier-nek lesz ehhez egy-két szava. A francia a hetedik világbajnoki címére hajt, de nem lesz könnyű dolga a hétvégén. Soha nem versenyzett itt, de tesztelni volt lehetősége. „Extrém gyors utakon mentem, s hallottam, hogy általában ilyenek az utak Észtországban. Így erre készülök. Nagy élmény lesz. Ezt az autót nagyon jó vezetni nagyon gyors utakon, de nem gyakori, hogy az idő több, mint 75 százalékában teljes gázzal hajtunk. Rendkívül gyors rali lesz és ugyanakkor nem lesz sok hely a hibázás korrigálására ezen a tempón.” – szögezte le a Toyota pilótája.

A rali

A rali rövidített programmal fut. A pénteki nyitóünnepséget követően szombaton és vasárnap állnak rajthoz a csapatok.

Gyors murvás utak várnak a mezőnyre, sok dombos, ugratós szakasszal. Technikásabb részek is lesznek hol széles, hol szűk hegyi utakkal. A rali Tartu, Otepää, Elva, Kanepi ja Kambja útjain halad majd.

A rali főhadiszállása, a nyitóünnepség és a szervizpark a Tartuban található Észt Nemzeti Múzeum területén lesz. Ezen felül speciális szakaszt is kialakítanak ugyanitt. A 17 gyorsasági szakasz együttesen 232,64 km-t tesz ki.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top