Keresés
Close this search box.

Folytatom a gyakorlást

blank

Újra beül a versenyautóba és gyűjti a versenykilométereket a Speed Rally Team tagja, Dencs Gergő. Ezúttal a választása a MSZB futamára a 67. HegCsi Race kupára esett, melyet Kakucsringen tartanak 2016.04.17-én vasárnap.

Miért Kakucsring mellett döntöttél?

Két okból is a HegCsi Race Kupa mellett döntöttem. Egyrészt azért, mert FRT-n már voltam februárban, és annak ellenére, hogy nem rossz a pálya, szeretnék mást is kipróbálni. Másrészt a tervek arról szóltak, hogy szlalom versenyeken szoktatom magam az autóhoz, hogy ha jól megy, akkor jövőre már akár sprinten is mehessek.

Mit vársz ettől a hétvégétől?

Nem várok csodákat, nem számítok semmilyen említésre méltó eredményre, hiszen még nem érzem magam arra képesnek, hogy tapasztalt pilóták mellett jó időeredményeket hozzak. A lényeg ismét az lenne, hogy minél több kilométer legyen a lábamba és gyakoroljak. Természetesen most nézni fogom a köridőket, mert szeretném tudni, hogy mennyire vagyok elmaradva a többiektől. Kíváncsi leszek arra, hogy mennyivel másabbnak érzem már a versenyautót, mint az említett FRT futam reggelén, könnyebben ráérzek-e már vagy sem. Hozzáteszem, nagyon bizakodom a pozitív tapasztalatokban.

Lesz valaki melletted, aki tanácsot ad?

Igen, Fodor Krisztián is jön velem, sőt ő is benevezett a Ford Focussal, aminek duplán örülök, hiszen ugyanazon autóval állunk a rajthoz, így még könnyebb lesz az összehasonlítás. A próbakörökön mindenféleképpen megkérem, hogy üljön be és adjon néhány tanácsot a féktávokat tekintve, illetve amikre itt még figyelni kell, aztán meg szeretném próbálni egyedül is. Remélem, a nap végén úgy megyek haza, hogy van jövője a versenyzői pályafutásomnak.

Köszönöm a riportot és jó időeredményeket kívánok.

Partnereink:

Jász és Jász Kft., Thispoint Kft., Szolnok Tej Kft., Szolnok Tej kereskedőház, Pet-Pack Kft., Susánszky és Társa végrehajtó Iroda, Fémtiszta Kft., Dr. Marcus, Strapa- Pack Kft., Floortech Kft., Copy&More Kft., Evocool STI Holding Kft., Villámszer Kft., Golf Kft.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top