Keresés
Close this search box.

Komoly lesz és rendkívül kemény

Öt pont előny birtokában, technikai szempontból teljesen felkészülve és sikerre éhesen várják a fővárosi folytatást.

Öt pont előny birtokában, technikai szempontból teljesen felkészülve és sikerre éhesen várják a fővárosi folytatást. Kazár Miki és Szőke Tomi a szerdai teszt után, csütörtökön bejárta a Budapest Rally szakaszait, igyekeztek a lehető legjobban ráhangolódni a szombati gyorsokra. A bajnokság szempontjából élesedik a küzdelem. Minden egyes megszerzett vagy netán elhullajtott pontnak komoly jelenőssége van. Miki és Tom ezért semmit nem bízott a véletlenre. A Citroen Xsara WRC-hez minden lehetséges alkatrész a rendelkezésükre áll, sőt az olasz csapat ezúttal két versenyautót szállított Magyarországra. A hangulat remek, úgyhogy jöhet az idei ötödik felvonás.

– Komoly lesz és rendkívül kemény – foglalta össze tömören a rájuk váró feladatokat a pályabejárás után Kazár Miki. – Nagyon észnél kell lenni az elejétől a végéig. Ezeken a gyorsokon tényleg nem lehet hibázni, mert könnyen rá lehet fázni. Egy nap alatt 120 versenykilométer vár ránk, amit ugyan meg lehet oldani, de hatalmas koncentrációt igényel tőlem, Tomitól és a csapat valamennyi tagjától. Pörgős lesz a program ez tény. Jobb, mintha órákat üldögélnénk a szervizparkban. Most szombaton megyünk, tesszük a dolgunkat, lesz, ami lesz. Precíz itinert készítettünk, mert elengedhetetlen a jó szerepléshez az idei Budapest Rallyn. Optimistán, bizakodva várjuk a hétvégét, szeretnénk egy lépéssel közelebb kerülni a bajnoki címhez.
Kassa után a fővárosi futamon is az ismeretlen jutott osztályrészül Szőke Tominak. Egymás után a második olyan verseny következik, amit Kazár Miki navigátora egyáltalán nem ismer. Igaz, most a többiek sem forgatták rongyosra a sok évvel ezelőtti itinert, ami ebből a szempontból kiegyenlíti az erőviszonyokat.

– Borzasztóan gyorsak a pályák, rendkívül magas lesz az átlagsebesség – fogalmazott Szőke Tomi. – Az olasz csapat és a francia mérnök is kicsit meglepődött ezen, de alkalmazkodnunk kell a körülményekhez. Valóban két WRC-t kaptunk erre a hétvégére, de azzal a Citroen Xsaraval indulunk, amelyiket a korábbi aszfaltos futamokon is használtunk. Örülök, hogy az RSB és a versenyzők között javul a kommunikáció, az elmúlt napokban sok hasznos információt kaptunk. Az viszont elkeserít, hogy Budapesten mennyire nincs promótálva a bajnokság ötödik állomása. Egyetlen óriásplakátot nem láttam, egyetlen rádió spot nem hangzott el, amit a közönség megszólítása szempontjából nagyon sajnálok. Akik eddig eljártak a versenyekre, azok nyilván tudják, hogy hol és mi lesz, de most sok olyan érdeklődőt is ki lehetett volna csábítani a prológra vagy a pályák szélére, akik eddig esetleg csak a tv-ben találkoztak ezzel a sportággal. Remélem ebben a jövőben lesz változás, mert a mai világban csak így lehet eljuttatni magunkat az emberekhez.

Pénteken 17.30-tól a Vajdahunyad Vára elől rajtol a mezőny, fél órával ezután pedig a Városligeti Műjégpályán kezdődik a prológ. A rendezők a teljesített időt nem fogják mérni, de a leglátványosabban autózó kettőst jutalmazni fogják. Mikinek és Tominak nyilván nem az a célja, hogy ezt a különdíjat elhódítsa, sokkal jobban vágynak újabb 25 bajnoki pontra.

– Nyilván ez lenne az ideális, és így is indulunk neki a szombatnak – folytatta Kazár Miki. – Két versennyel a szezon vége előtt azonban már helye van a taktikának is. Az első körben meglátjuk, hogy mire vagyunk képesek, a folytatásban pedig ennek szellemében fogunk versenyezni. Afelől senkinek ne legyen kétsége, hogyha egy szemernyi esélyünk is lesz a győzelemre, akkor azt igyekszünk megragadni. Legutóbb Miskolcon pezsgőztünk a dobogó legtetején, most már szeretnénk ismét átélni ezt az érzést.

Az ORB állása négy futam után:

1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 73 pont

2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) 68

3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 44

4. Bútor Róbert, Tóth Imre (Peugeot 207 S2000) 27

5. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 26

6. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Ford Focus WRC) 25

A Budapest Rally programja:

Október 4. (péntek):

Rajtceremónia, Vajdahunyad Vára, 17.30

Prológ, Városligeti Műjégpálya, 18.00

(a prológon nem történik időmérés)

Október 5. (szombat):

Gyorsasági szakaszok:

GY1 – Skanzen – Visegrád, 7.43

GY2 – Pilismarót – Dobogókő út, 8.28

GY3 – Lábatlan – Bajna, 9.32

GY4 – Skanzen – Visegrád/2, 12.01

GY5 – Pilismarót – Dobogókői út/2, 12.43

GY6 – Lábatlan – Bajna/2, 13.43

GY7 – Skanzen – Visegrád/3, 16.15

GY8 – Pilismarót – Dobogókői út/3, 16.57

GY9 – Skanzen – Visegrád/4, 17.57

Ünnepélyes díjkiosztó, Szentendre, 18.47.

Komoly lesz és rendkívül kemény

 

 

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top