Keresés
Close this search box.

Lukács András: A kategória élén szeretnénk végezni!

blank

Interjú Lukács András autóversenyzővel a 2015-ös Szilverszter rally előtt.

Lukács András- Palotai Zoltán
Lada VFTS
Szilveszter rally – 2015.12.27-29.

December 27-29-én Palotai Zoltán navigálásával veszel részt a Szilveszter Rallyn.

Ez több mint részvétel lesz a Lukács család számára, ha jól hallottam Csucsu 2016-s rallycross autója is megtalálható lesz a depóban.

Ha már Csucsuról esett szó, mit is tudhatunk az új autójáról és a 2016-os versenyzési terveiről, 2015-ös eredményeiről?
– Csucsu 2015-ben nagy lendülettel vágott neki a Rally VBnek.
Monte Carlo-ra még nem kapott versenyképes autót, ennek ellenére folyamatosan versenyképesnek bizonyult, pontszerző helyen célba ért. A Portugál futamon kellett szembesülnie azzal, hogy a több mint 1 éve várt ütőképes technikát számára biztosítani a folyamatos ígérgetések ellenére sem fogják.
Az eddigi élete legnehezebb döntése után
– miszerint hátat fordít a Rally sportnak – szomorúságát először Tyuki bácsi majd Mózer Attila rallycross meghívása, ill. lehetőség biztosítása enyhítette.
Rallycrossban új kihívásokat és barátokat talált.
2016-ban a Rallycross OB és az EB futamain fog szerepelni az eddigi csapatával, de új márkával.

Te igaz, hogy BMW-hez vagy szokva, de most egy Ladával neveztél a versenyre. Honnan jött az ötlet, hogy egy orosz vassal induljatok?
– Gyerekkoromban az elérhetetlen versenyautót képviselte a VFTS.
Varga Imi barátom ajánlotta fel az autóját élményszerzésre, elgondolkodásra.

Hó sajna nem várható, így max hideg aszfalton csapathattok Zolival. Milyen céllal is érkeztek a Szilveszter Rallyra?
– Zolival nagyon régen ültünk együtt versenyautóban, most lesz módunk beszélgetni, jövőbeli terveket szövögetni. Zoli már versenyzett VFTS-sel így nagyban számítok a tapasztalataira. Természetesen a kategória élén szeretnénk végezni.

Végig Zoli, fog navigálni, vagy Csucsu is be ül egy körre?
Csucsunak az új szponzora miatt a versenyautója körülötti elfoglaltságokkal kell törődnie, így várat még magára a közös autózás.

Támogatóink segítségét köszönjük: Adrenalin, Hofeka, Szani-Oil 2000 Kft, EATON, SYNLUBE, JLK-CAR Trade Kft, IRONMAN 4×4, Patroldoktor.hu, vargaracingteam.hu, Royalsekt Pezsgőpincészet.

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top