Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó megerősítette, hogy a jövő évi riói ötkarikás játékok után is folytatja pályafutását. A hatodik olimpiájára készülő 37 éves versenyző először december elején, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtótájékoztatóján beszélt elhatározásáról.
Hétfő este a Pesti Magyar Színház „Amiről még nem meséltem…” elnevezésű beszélgetéssorozatának vendégeként elmondta, hogy jelenlegi tervei szerint a 2017-es évet a feltöltődésnek, 2018-at pedig az újrakezdésnek szenteli. 2019-ben szeretne rajthoz állni a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, és jó szereplés esetén megcélozná a szereplést a 2020-as tokiói nyári játékokon.
Indokként annyit említett, hogy egyfelől továbbra is nagyon szeret kajakozni, másfelől viszont elárulta, hogy a közelmúltban fogadást kötött edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal arról, melyikük „bírja tovább”, vagyis az veszít, aki kettejük közül hamarabb vonul vissza.
Fotó: femina.hu
Szólj hozzá