Keresés
Close this search box.

Megtört a jég

blank

Újabb büszkeség a Speed Rally Team csapatában, hiszen megtört a jég a hétvégi MARB Északi régió 5. futamán, a Cannabis Mátra Rallyen az Ifj. Pothánszky László és Holecz László versenyzőpáros számára, akik kitettek magukért, és három serleggel térhettek haza, melyből kettő 1. helyezett és egy különdíj.

Mit gondolsz mi lehetett ez a kiváló eredmény hátterében? Az új motor? A többéves tapasztalat? Vagy talán szerencse?

Bevallom, hogy mindháromra szavaznék. Az új motor mindenképpen sokat számított, hiszen jóval komolyabb, mint az előző. A tapasztalatot tekintve, végre egy olyan pálya, amit már jó párszor bejártam és így sokkal könnyebb volt, mert már fejből is ment egy-két helyen, hogy mire is kell figyelni. Szerencse meg mindig kell hozzá, hiszen ha mi is elkapjuk azt a padkát, amit Mazgon Robiék és nekünk is lesz egy defektünk, akkor biztos nem érünk el ilyen szép eredményt. Már kellett egy ilyen az utolsó két futam után, mert kezdtem kétségbeesni. De ez a kategória 1. hely, Front 2WD P1 kupa 1. hely és még a különdíjat is mi kaptuk, felér egy csodával. A lendületet megkaptam az év hátralévő részére.

Most, hogy megvolt az új motor első éles tesztje mit mondanál róla?

A motor kiváló, viszont volt vele egy kis játék a gyorsok között, de egyébként minden tökéletes. Érezhetően sokkal erősebb, ha számokról akarunk beszélni, akkor körülbelül másfélszerese a lóerő, pontosítva 101. Hihetetlenül jól megy, de járatni kell, mert ha összekopnak benne jobban az alkatrészek, akkor még jobb is lehet, úgyhogy megyek, ahol csak tudok.

Következő verseny mi lesz a számodra?

Folytatom az idei tervet, így a következő verseny a MARB Északi régió 6. futama, az Integra Borsodnádasd Rally. Nagyon remélem, hogy idén már kijutott nekem elég a rosszból és ismét egy sikeres versenyem lesz, de tény, hogy ez a Mátrai most sokat javított az évvégi megcélzott dobogós helyet tekintve.

Köszönöm és gratulálok ehhez a szép eredményhez!

Partnereink:

Jász és Jász Kft., Thispoint Kft., Szolnok Tej Kft., Szolnok Tej kereskedőház, Pet-Pack Kft., Susánszky és Társa végrehajtó Iroda, Fémtiszta Kft., Floortech Kft., Copy&More Kft., Golf Kft, Index Kft, Varrivál Kft., Rodex Kft., Haraszt audit, Evocool STI Holding Kft., Masterkool

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top