Az Új-Zéland Rali győzteseként 22 évesen és egy naposan Kalle Rovanpera a Rali Világbajnokság történetének legfiatalabb világbajnokává vált vasárnap. A Toyota friss világbajnokát két másik világbajnok követte a dobogón. A második és harmadik helyezett ugyanis Sebastien Ogier és Ott Tanak lett. Az észt pilóta bár közel került második világbajnoki címéhez, a vb cím végül mégsem az övé lett.
Rovanpera ezzel a teljesítménnyel Colin McRae 1995-ös rekordját döntötte meg, aki 27 évesen és 89 naposan lett világbajnok. Alighanem Harri Rovanpera fiának rekordját egy kicsit nehezebb lesz majd megdönteni, hiszen nagyon fiatalon sikerült neki ez a bravúr. Megérdemelten szerezte meg a fiatal finn a világbajnoki címet. Lépésről lépésre javult a teljesítménye azóta, hogy a világbajnokságban rajthoz áll. Az idei 11 raliból összesen haton győzedelmeskedett, így járt neki a világbajnoki trófea.
Sokaknak sokára, vagy egyáltalán nem sikerül elérniük ezt a célt, de egy jó autó, a kitartás, a tehetség és sok-sok gyakorlás meghozza a gyümölcsét. Erre láthattunk ezen a hétvégén példát.
„Nagy megkönnyebbülés ez egy ilyen jó szezon után, végül megérkeztünk. Nagy köszönet a csapatnak, amely megalkotta ezt a rakétát idén. Megbízható és gyors az autó. A nehéz időkben is hittek bennünk, támogattak.” – szögezte le boldogan a frissen koronázott világbajnok, akinek sikerén a Toyota csapatvezetője, Jari-Matti Latvala nagyon meghatódott. Nem véletlenül, hiszen 20 évvel Marcus Grönholm 2002-es világbajnoki címe után született ismét finn világbajnok.
A Toyota az Akropolisz Ralin nyújtott siralmas teljesítmény után – ahol Rovanpera csak a 15. lett – most nagyon elégedett lehet, hiszen kettős győzelmet szerzett Rovanpera és Sebastien Ogier révén. A nyolcszoros ralibajnokot a szezon hátralévő két versenyén láthatjuk még versenyezni, Spanyolországban és Japánban is rajthoz áll majd.
A negyedik helyen Thierry Neuville ért célba, akit fiatal csapattársa, Oliver Solberg követett. Utóbbinak szüksége is volt már erre a helyezésre az eddigi kevésbé eredményes időszak után.
A versenynaptárban sokéves kihagyás után visszatérő technikás Új-Zéland Rali bizony kifogott több pilótán is. Elfyn Evans, Takamoto Katsuta és Gus Greensmith is balesetet szenvedett, s vasárnap nem rajtoltak el újra.
Ennek is köszönhető, hogy a Rali Világbajnokság egykori állandó szereplője a helyi hős Hayden Paddon összetettben hatodik lett és egyben megnyerte a Rally2 kategóriát. Őt az olasz Lorenzo Bertelli, a lengyel legenda Kajetan Kajetanowicz, és két „helyi” menő, Shane Van Gisgbergen és Harry Bates követi az első tízben.
Folytatás két hét múlva (2022. október 20-23.) az aszfaltos Spanyol Ralival. 2021-ben egy év kihagyást követően ismét rendeztek versenyt Spanyolországban, amelyen tavaly Thierry Neuville győzedelmeskedett.
(Forrás és nyitókép: Amber PR)
Szólj hozzá