Keresés
Close this search box.

Újabb abszolút győzelem!

blank

 

Nagyon okos, higgadt és taktikus versenyzéssel szerezte meg Klausz Kristóf-Csányi Botond páros a 23. Taxi4 Mikulás Rallye győzelmét, ezzel megduplázva eddigi összetett győzelmeik számát. 

 A Várkonyi Szabolcs-Makai Gergely páros egy kicsúszás után a 13. helyen végzett, de csak pár másodperc híján a legjobb tízben végezhettek volna, ami a tervük volt.

Várkonyi Szabolcs:

Nagyon örülök Kristófék győzelmének, miután a Rallye Hungary nem azt hozta, amit szerettünk volna, ezzel most kárpótolták magukat is és bebizonyították, hogy tudnak nagyon gyorsak lenni. Bár a Veszprém környéki pályákon sokat mentek már, azért R5-ös autóval ez csak a 3. versenyük volt murván, így még inkább szép ez az eredmény, hisz akikkel csatában voltak, mind lényegesen több R5-ös kilométerrel rendelkeznek. Kristóf ugyan csak egy szakaszt nyert, de mindig csak tizedekkel volt elmaradva a győztes időtől és pont annyit adott ki magából, hogy a megszerzett első helyet meg tudja tartani. Erre az évre számukra nagy valószínűséggel véget ért az idény, még tervezzük a jövő évet, ami még bizonytalan.

Mi számunkra ugyan nem azt az eredményt hozta a verseny, amit elvártam, de nagyon jól éreztük magunkat a versenyen. Sajnos a ködös Várpalotán nagyon sokat kaptunk, az egyiken be is csúsztunk, mivel elkövettem azt a hibát, hogy nem írtam be plusz támpontokat a ködre. Ahol meg próbáltam sietni, mert azt hittem, tudom hol járunk, ott meg beestünk picit. Az utolsó gyorson még előztünk is egyet, ami szintén pár másodpercbe került, így nem sikerült beférni a top 10-be néhány másodperc híján, de jövőre újra felvesszük a kesztyűt. Én úgy gondolom, a bajnokságokat már elengedem, de mivel még abba hagyni nem szeretném, jövőre csak murvás versenyeket fogunk keresni a magunk szórakoztatására.

Köszönjük partnereinknek az idei évet, ami Vincze Ferkóék bajnoki győzelme és Kristófék Mitropa győzelmei miatt rendkívül sikeres volt. Köszönjük a Korda Racingnek is a remek autókat. Bár még nincs vége az évnek és annyit elárulhatok, hogy a Szilveszter Rallye-ra egy meglepetéssel készülünk, de, hogy kivel és milyen autóval, az maradjon még titok.

A Ritmus ASE együttműködő partnerei:

CS Process Kft, Hetech Trend Kft, VPT Group Kft, Sun&Fun Holidays Kft, Autóflex Kft, Krisped Kft, Droidx Kft, Airvent Zrt, Villumen Kft, ZFW Hortiservice Kft, Sütödetech Kft, Unilub Kft, Multikomplex Budapest Kft., RD Interbox Trans Kft, Vasút Komplett Kft, Aqua-Start Kft, Atra Kft, Carwax Hungária Kft, Levi-Metal Kft.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top