Keresés
Close this search box.
Fotó: Magyar Tereprallye Kommunikáció

Lónyai Pál: „Szólítsuk meg az autósport szerelmeseit, mert most tudunk mutatni végre valamit”

Fotó: Magyar Tereprallye Kommunikáció

Volt már magyar bajnok, nyert már rengeteg versenyt, a nemzetközi mezőny is ismeri a nevét – azaz, ha valaki tudja, mi kell a jó tereprallye-hoz, az Lónyai Pál. A több mint tíz esztendeje a sportág élvonalába tartozó versenyző szerint a pandémia okozta egyéves szünet nemcsak a megtisztulást hozhatja el a szakág számára, de az új vezetés új lendületet is adott a magyar tereprallye-nak.

Amikor tavaly egyetlenegy versenyt sem sikerült megrendezni a koronavírusjárvány miatt, sokan temetni kezdték az egykor szebb napokat látott tereprallye-t. Ám a sportágat szeretők vettek egy nagy levegőt, összefogtak, és feltámasztották a szakágat, és az új vezetés idén már egy hat helyszínes magyar bajnokságot is megrendez, melyből ráadásul két viadalt, a Riverside Baját és a románokkal közösen rendezett Baja Satu Marét már sikeresen le is tudta a sportág. Lónyai Pál úgy érzi, ugyan messze vannak a régi szép idők, ám az az irány, amerre a sportág most tart, a lehető legjobb afelé, hogy a tereprallye visszakerüljön az autósport térképére Magyarországon.

„Több mint tíz éve vagyok benne a sportágba, így van összehasonlítási alapom. Sajnos a tavalyi esztendőben nem rendeztek itthon versenyeket a pandémia miatt, így volt időm elgondolkodni azon, mi az, ami nagyon elromlott itthon. Már a járvány előtti két-három év is nagyon nyögvenyelős volt, ezért ráfért a szakágra a teljes megújítás. Az új vezetés nagyon sok új ötlettel állt elő, sokkal aktívabbak, így már fél év után is jól látni, hogy a 2020-as év jól elválasztja egymástól, mi az, ami nem ment, és mi az, ami most működik” – árulta el Lónyai Pál.

A korábbi magyar bajnok úgy véli, mostanra egy olyan helyzet alakult ki, amire már nagyon régen vártak a sportág résztvevői: versenyzők, szervezők, sportbírók és a nézők.

„Most van itt az ideje annak, hogy megszólítsuk az autósport szerelmeseit, hogy hahó, gyertek el a mi versenyeinkre, mert bizony érdemes egy tereprallye viadalra kilátogatni” – fogalmazott a versenyző.

Egy biztos, a motiváció most ismét az egekben van nála, mindenképpen győzni akar a versenyeken. Persze most mindez nem olyan egyszerű, hiszen az új vezetőségnek köszönhetően végre ismét nagyon sok jármű indul a viadalokon, és egyszerűen kiszámíthatatlan, ki mire képes egy-egy szakaszon. Borzalmasan akarja a sikert, és ahhoz is hozzászokott, hogy a versenyeket is szervező navigátora, Csató Attila a saját versenyein nem ül be mellé jobb egybe.

Hozzászoktam már, hogy időnként más és más diktálja nekem az itinert, így nem érzem azt, hogy különösebben hátrányban lennék emiatt. Ugyanakkor tagadhatatlan az, hogy eredményesség szempontjából az a legjobb, ha állandó navigátorod van, akinek már a gondolatait is ismered, akárcsak ő a tiédet” – jelentette ki Lónyai Pál.

Ugyan technikai okok miatt kihagyta idén a Szatmárnémetiben rendezett második versenyt, ám tervei szerint innentől kezdve valamennyi viadalon szeretne rajthoz állni. Három nagy nemzetközi versenyen indul – a spanyol Baján, a HunGarian Baján és Marokkóban –, és ezekre remek felkészülést biztosítanak a magyar bajnoki futamok. Ráadásul a hazai viadalokon tesztelni is tudja a Porschét, ami mostanra állt össze teljesen. Természetesen nem „sétakocsikázni” megy a magyar versenyekre sem, hiszen ahogy fentebb említette: „Győzni akarunk, ezért megyünk!”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top