Keresés
Close this search box.

Remek verseny a magyar Dakar-on

blank

A régió legrangosabb tereprali versenyén a külföldi sztárok domináltak. Köztük volt a rali világbajnokságon is bizonyító Mikko Hirvonen a gyári Minivel, vagy a többszörös bajnok Miroslav Zapletal a Hummerrel. A Hungarian Baja három napja a veszprém környéki pályákon zajlott.

Az autós beszámoló: Nem hibázott, és az autóval sem volt gond. Ez pedig elég ahhoz, hogy valaki megnyerjen egy világkupa-versenyt. Legalábbis akkor, ha az illetőt Mikko Hirvonennek hívják, mert nála az alap, hogy pokolian gyors. A HunGarian Baján is bizonyította ezt, a nehéz, trükkös, néhol szűk, máshol dobálós, ugratókkal tarkított pályán.

 „Az volt a nap tanulsága, hogy az első helyet megőrizni sokkal nehezebb, mint megszerezni, mert ilyenkor egyszerűen nem tud a saját ritmusában autózni az ember. Ma ellenkező irányból teljesítettük a pályát, mint tegnap, és voltak buktatói, de úgy érzem, ebben most semmi hiba sem volt. Nehéz versenyen vagyunk túl – sokkal nehezebben, mint például a Spanyol Baja volt –, éppen ezért jelentett ez remek felkészülést a Dakar-ralira. Jó néhány hasznos tapasztalatot szereztünk” – nyilatkozta Mikko Hirvonen, aki pokoli gyors volt.

Utóbbi megállapítást már csapattársa, az amerikai Bryce Menzies tette, akinek a rajt előtt talán még volt egy olyan kósza gondolata, hogy megpróbálja nyakon csípni a finnt, de ez hamar hamvába holt, amikor meglátta, ellenfele miként közlekedik a fák között.

„Amit Mikko művelt a szűk, kanyargós, erdei utakon a fák között, az egyszerűen elképesztő volt. Nem véletlenül volt annyira sikeres a raliban. Tudtuk, csak akkor érhetjük utol, ha nagyot hibázik. Örülünk a második helynek, főleg, hogy most vagyunk itt először, de biztosan nem utoljára, mert nagyon tetszettek ezek a trükkös, kemény pályák” – mondta Bryce Menzies.

A dobogó harmadik fokára Miroslav Zapletal állhatott fel, aki nem csupán a világkupa-pontoknak örülhetett, hanem annak is, hogy ezzel a parádés nemzetközi eredménnyel elhódította a magyar bajnoki címet is – pályafutása során immár másodszor. „A szakasz néhol nagyon nehéz volt, de nekünk semmi gondunk sem volt a hétvége folyamán, úgyhogy nagyon örülünk” – mondta Zapletal.

Legjobb magyarként Osváth Péter és Farnadi Ágnes érkezett a negyedik helyen. A BMW-páros reggel azzal a szent céllal vágott neki a távnak, hogy megpróbálja utolérni Zapletalt, és visszakapaszkodni a dobogóra, mert igazából onnan tetszett a „kilátás”. Csakhogy a technikai sportokban duplán igaz, hogy ember tervez, Isten végez…

„A pálya felénél kaptunk egy defektet, amit muszáj volt kicserélni, hiszen még hetven kilométer volt hátra. Tudom, a topversenyzőknek ez két és fél percbe telik, de nálunk inkább a hathoz volt közelebb a rutintalanságunk miatt. Nyilván sajnáljuk, hogy az abszolútban nincs meg a dobogós hely, főleg, miután megcsillant a szemünk előtt a remény, de azért nem rossz ez így sem” – mondta Osváth.

Bizony, hogy nem rossz, sőt! Nagyszerű eredmény. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy nincs túl nagy terepralis múltjuk, hiszen a raliban versenyeznek, akkor egyenesen parádés!

A kamionosok a mezőny többi részével ellentétben nem egy, hanem két szakaszt teljesítettek, ez azonban nem változtatott Martin Kolomy dominanciáján. A cseh Tatra-pilóta csak azt sajnálta, hogy nem voltak még hosszabbak a pályák. „Mire felváltok ötödik fokozatba, vége a szakasznak” – viccelődött, de persze azért nagyon örült a győzelemnek.

Hogy mi történt még a szombati két szakaszon? Sajnos jó néhány pároson kifogott a 148 kilométeres pálya: Lónyai Pál Porschéjában a bal első féltengely tört el, Korda Erik Mitsubishijében a hajtás ment tönkre, Erik van Loon Minijének kitört a bal hátsó kereke, Khalifa Saleh Al-Attiyah Toyotájánál pedig egy fa bizonyult erősebbnek” – szóval eseményben nem volt hiány.

HUNGARIAN BAJA, A VK 7. FUTAMA, VESZPRÉM

Abszolút végeredmény. Autósok: 1. Mikko Hirvonen, Michel Perin (finn, francia) 5:19:07, 2. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini All4) 6:04 p h., 3. Zapletal, Momot (cseh, lengyel, Hummer) 7:19 p h., 4. Osváth, Farnadi (magyar, BMW X6) 14:23 p h.

Kamionosok: 1. Martin Kolomy, David Kilian, René Kilian (cseh, Tatra) 3:45:58, 2. Vrsecky, Kalina, Stross (cseh, Tatra) 6:47 p h., 3. Macik, Mrkva, Tomasek (cseh, Liaz) 13:09 p h.  

Motoros beszámoló:

Elsőre meghökkentően gyorsnak találta a HunGarian Baja pályáját. Ám utóbb nagyon megszerette, s nem csupán azért, mert megnyerte a magyar világkupa-futamot. Xavier de Soultrait a verseny elejétől kezdve vezetett a motoros mezőnyben (egyébként az egész világkupa-sorozatban is), és a dominanciát a Veszprém környéki viadalon is folytatta.

„Nagyon tetszett a verseny. Elsőre ugyan meghökkentően gyorsnak és nehéznek találtam a pályát, de utóbb megszerettem. Nagyon figyeltem, mert semmiképpen sem akartam összetörni a motoromat, hiszen ha hazamegyek, folytatódik a tesztidőszak. Remek tréning volt ez a Dakar-ralira” – mondta Xavier de Soultrait, aki a Yamahának tesztelt új alkatrészeket a világ egyik leghosszabb és legnehezebb sivatagi versenyére.

Mögötte érkező honfitársának, Loic Minaudiernek az tetszett a legjobban, hogy a szalagozás miatt nem igazán kellett navigálni, elég volt nagyon figyelni az útviszonyokra, és húzni a gázt. „Teljesen új kihívás volt ez számomra, de nagyon élveztem” – mondta Minaudier.

A harmadik helyen végző Brice Barbier tökéletesen boldog volt attól, hogy felállhatott a dobogóra a két félgyári versenyző mögött. „Nagyon örülök, ez az eddigi legjobb eredményem. A vasárnapi szakasz nem volt könnyű, mivel fordított irányban teljesítettük a pályát, és szinte egyáltalán nem emlékeztem a tereptárgyakra” – mondta Barbier.  

A legjobb magyar, a 11. helyen végző Linninger Patrik jól ismeri ugyan a veszprémi pályákat, ám azt most egyszer és mindenkorra az eszébe véste, hogy valójában quaddal jobban szeret rajtuk versenyezni, mint motorral. „Magamhoz képest javítottam három percet, de azt megállapítottam, hogy tavaly quaddal sokkal könnyebb és gyorsabb volt ez a verseny, mint most, motorral. A kavicsos szerpentinek jobban fekszenek a négykerekűeknek” – mondta Linninger Patrik. 

A quados mezőnyben győzedelmeskedő olasz Amerigo Ventura először versenyez a HunGarian Baján, ehhez képest olyat hajrázott, hogy az tanítani való: „A szuperspeciál nem sikerült túl jól, de a hosszú szakaszokon már minden rendben volt, végig azért hajtottam, hogy átvegyem a vezetést. A győzelem, így utólag, nem volt nehéz, vasárnap csak arra figyeltem, hogy tartsam a ritmust és élvezzem a versenyt.”

HUNGARIAN BAJA, VESZPRÉM

Abszolút végeredmény (ideiglenes). Motorosok: 1. Xavier de Soultrait (francia, Yamaha) 5:31:09, 2. Minaudier (francia, Husqvarna) 12:16 p h., 3. Barbier (francia, Suzuki) 22:58 p h., …11. Linninger Patrik (magyar, KTM) 1:07:16 óra h. Quadosok: 1. Amerigo Ventura (olasz, Yamaha QDY) 5:58:17, 2. Machacek (cseh, Yamaha Raptor) 1:00 p h., 3. Kubiena (cseh, Hawk) 33:23 p h.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top